Véget értek a 2010-es évek, amelyek világpolitikai fejleményeit némelyek nagyon szörnyűeknek ítélik meg, mások azért jó dolgokra is emlékeznek. Sokan pedig inkább azt latolgatják, milyen lehet az előttünk álló évtized. Lehet, hogy még az előző tíz esztendőnél is rosszabb – dohogják a pesszimisták, miközben mások ennek épp az ellenkezőjét gondolják.
Az óvatosabbak azzal vágnak vissza, hogy 2030-ban talán majd kiderül, hogy ez a korszak is telített volt politikai porhintéssel, vagy sem. Nekik egyelőre fontosabb, hogy megtippeljék, mi várható az idén. Ez könnyebb elfoglaltság, hiszen több tényező is segíti a munkájukat.
Biztosra vehetik, hogy jó néhány országban lesz parlamenti és elnökválasztás. Ám azt már csak találgatni lehet, hogy kik nyernek a megmérettetéseken, amelyek közül – globális viszonylatban – a legfontosabbra november 3-án kerül sor az Egyesült Államokban, ahol elnököt választanak. A tisztségért jó eséllyel indul újra Donald Trump, az ország jelenlegi, republikánus vezetője. Könnyen megtörténhet, hogy újraválasztják a populista jobboldalon már-már istenített, a baloldal és a liberálisok által viszont megvetett politikust.
Győzelme több dologtól függ. Például attól, hogy megtépázza-e hitelét és népszerűségét az ellene indított – ámbár nagy valószínűséggel kudarcra ítélt – parlamenti eljárás (impeachment), amelynek célja a megbuktatása, idő előtti eltávolítása hivatala éléről. Meg attól, hogy meg tudja-e nyerni a bizonytalan szavazók többségét. És persze attól is, hogy ki lesz az ellenfele, a fő versenytárs Demokrata Pártból.
Annyi azonban már most is nyilvánvaló, hogy a két nagy amerikai politikai tömb, vagyis a republikánusok és a demokrata pártiak erőpróbája a jobboldal az idei év legkomolyabb tesztjének ígérkezik, amelynek eredménye kihat majd az egész világra, illetve a Trump pártjáéhoz hasonló ideológiájú szerveződések életére.
Az amerikai elnök mindent megtesz újraválasztása érdekében. Tőle tudjuk, hogy január 15-én „nagyon széleskörű és átfogó” részleges kereskedelmi megállapodást ír alá Kínával, a Fehér Házban. Ezzel alighanem azt igyekszik bizonyítani, hogy sikert ért el a rivális nagyhatalom ellen múlt évben indított kereskedelmi háborújában.
Kínának is jól jön a megállapodás, mivel gazdasága már egy ideje lassul, és a további viszálykodás Amerikával csak bonyolítaná a helyzetét. Az idén egyéb gondok is borzolhatják a pekingi vezetés kedélyeit. Ezek közül is kiemelkedik az óriási vállalati adóssághalmaz, amely összeomlással fenyeget.
Iránnal szemben ugyanakkor harcias énjét mutatja az amerikai elnök, akinek a parancsára január 3-án (Bagdadban) likvidálták Kászim Szulejmánit, a legnagyobb hatalmú és legrátermettebb iráni tábornokot. Teherán megtorlásokat helyezett kilátásba, Washington meg válaszcsapásokat. Az idén emiatt véres és elhúzódó bosszúhadjáratra lehet számítani Irán és az USA között. Ha ez amerikaiak életébe kerül, Trump népszerűsége visszaesik. Többen már arról beszélnek, hogy a két ország háborúba keveredhet egymással, ami igen merész állítás. Az viszont már tény: haldoklik a 2015-ös nemzetközi atomalku, mivel a Szulejmáni elleni merénylet után Teherán jelezte: nem tartja be a megállapodásban vállalt kötelezettségeket. Innen már csak egy lépés, hogy hozzákezdjen nukleáris fegyver gyártásához.
Úgy tűnik, Trump barátkozni is szeretne. Leginkább talán Vlagyimir Putyin orosz államfővel, akit meg akar hívni a világ hét legfejletteb ipari hatalmát tömörítő csoport (G7) idei csúcstalálkozójára, amelyet júniusban tartanak Camp Davidben, az amerikai elnök hivatalos vidéki rezidenciáján. (Oroszországot 2014-ben azért penderítették ki a közösségből, mert annektálta a Krím-félszigetet.)
Talán még kérdéses, hogy beváltja-e ezt az ígéretét, ám az már biztos, hogy Európában számítani lehet egy nagy horderejű változásra. Olyasmire, ami példátlan az EU történetében. Ez pedig a Brexit, vagyis az Egyesült Királyság kilépése a közösségből. A búcsú pillanata már januárban eljöhet, a tervek szerint legkésőbb a hónap utolsó napján.
A szigetország (referendumon) már 2016-ban a Brexitre szavazott, ám a válásról Brüsszellel folytatott tárgyalások elhúzódása és a brit belpolitikai válság miatt eddig nem sikerült megtalálni az EU-ból kivezető ajtót. Az idén azonban – 45 év után – az Egyesült Királyság kilép rajta.
A tavaly decemberi előrehozott parlamenti választáson győztes Brexit-támogató kormányfő, Boris Johnson vezette Konzervatív Párt uralta alsóház néhány hete szavazta meg az uniós tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit, így az utolsó akadály is elhárult a válás elől. Újévi üzenetében Johnson már azzal biztatta honfitársait, hogy az EU elhagyásával új korszak nyílhat az ország történetében. Arról nem beszélt, hogy az milyen is lesz. Annyi azért borítékolható, hogy a brit gazdaság kezdetben nagyon megsínyli a válást, Skóciában meg fölerősödnek a terület függetlenségét követelő hangok, amelyek átterjedhetnek Észak-Írországra is.
Persze az EU-nak sem lesz mindegy, hiszen egy fontos tagállam hagyja el, amely ráadásul rengeteget fizetett be a brüsszeli közös kasszába. A kieső pénzt másoknak kell pótolniuk. Az idén várhatóan kiderül, hogy kiknek. Végleges megállapodás várható ugyanis a 2021-től hatályba lépő új, hétéves uniós költségvetésről.
