2024. április 19., péntek

A tanulás nem ciki!

Január 25-étől kisérettségi-felkészítőt szervez a szabadkai VM4K

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ először szervez felkészítőt a kisérettségizőknek. A felkészítő január 25-én indul, szombatonként lesz megtartva, a részvétel ingyenes. A tanárok csoportját Balázs-Piri Diana (fizika), Baráth Gábor Gergely (történelem), Faragó Szilvia (biológia), Patyerek Réka (magyar nyelv), Petkovics Márta (földrajz), Szórád Endre (kémia) és Tóth Gabriella (matematika) alkotja. A VM4K elérhetőségein máris lehet jelentkezni. Lovas Ildikó írónak, a VM4K vezetőjének elmondása szerint érdekes a története annak, hogy miért is vágtak bele a felkészítő szervezésébe:

– Egy szülőtől érkezett levél a VM4K címére, amelyben azt írta, hogy nagyon jó volna, ha szerveznénk felkészítőt, mert sok gyerek nem járhat el különórákra, a tesztek pedig nehezek. Nem is attól tart, hogy a gyerekek nem jutnak be valamilyen szakra, inkább azt tartja fontosnak, hogy kellő tudásuk legyen. Ez ragadott meg leginkább. Ez a fajta szülői hozzáállás tiszteletet érdemel és lehetőséget villantott fel, ami arra buzdított bennünket, hogy megszervezzük a felkészítőt. Ehhez olyan tanárokat kértünk fel, akikről tudjuk, hogy lelkes pedagógusok, és ami fontos, csaknem mindannyiuk középiskolai tanár.

Akár több részre is lehet osztani a kisérettségi-felkészítő hozadékát. Egyrészt a gyerekek megismerkedhetnek azokkal a pedagógusokkal, akik talán épp a tanáraik lesznek, továbbá azzal a fajta előadásmóddal, gondolkodással, elvárásrendszerrel, amivel szeptembertől találkozni fognak. Mindenkiben van némi félelem ha újjal szembesül, így van ez, amikor egy gyerek elindul első elemibe, és ugyanilyen éles váltás az is, amikor megkezdi a középiskolai tanulmányait. Másrészt ez közösségépítés is, a tanulók más tanulókkal is megismerkednek, és amellett, hogy a tanárok felmérik a tudásukat, a többiekhez viszonyítva ők maguk is felmérhetik, miben erősek és miben gyengébbek. Ez akár a pályaválasztásukra is kihatással lehet, új tanárok révén szélesebb látókört kaphatnak – tudtuk meg Lovas Ildikótól.

– Egyik jelmondatunk az, hogy: ne oda iratkozz ahová bejutsz, hanem oda juss be, ahová iratkozni szeretnél. Ez önbizalom-építő gondolkodásmódot sugall, hogy a gyerek megtanulhatja a négyéves tananyagot, önbizalommal foghat hozzá a teszt megírásához, és kitűzheti célként maga elé, hogy hova szeretne iratkozni. Ezek a tanárok biztosan felkészítik őket. Azután amikor a saját iskolájukban is sor kerül a felkészítőkre, lesz idejük felidézni a szombatonként megtanultakat.

A másik jelmondatunk: a tanulás nem ciki, és ha nem is buli, mégis jó élmény! Itt komoly munka folyik majd, de élményt is jelenthet. A szülőknek nem kell uzsonnát csomagolniuk, gondoskodni fogunk arról, hogy a gyerekek ne maradjanak éhen, legyen üdítő és jusson idő a lazításra is. Odafigyelünk arra, hogy a tanulók felkészüljenek a kisérettségire, de közben jól is érezzék magukat.

Ami a továbbtanulást illeti, úgy gondolom, hogy nyolcadik után a gyerek még jó helyen van itthon, azután pedig úgyis megindul a saját útján. Abban bízok, hogy ez a kisérettségi-felkészítő arra is rávilágít, hogy idehaza nagyon jó középiskolai oktatás folyik. Színvonalas középiskoláink, gimnáziumaink vannak, jó itt tanulni. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni anélkül, hogy bármilyen véleményt megfogalmaznék a határon túl való továbbtanulásról. Szabadka régóta középiskolai centrumnak számít, és remekül működik a városban a diákotthon, ahol jó lakni és ahol segítenek a tanulásban is. A középiskolások számára itt egy jó élet szerveződik meg, számos vajdasági településről jönnek ide tanulni. Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy távolabbról nemigazán érkezhetnek a tanulók a felkészítőre, valamelyest mindenki helyhez kötött, de ez most első alkalom, azután majd meglátjuk hogyan tovább. Lényegesnek tartjuk, hogy a gyerekek lelkileg is felkészüljenek a szeptemberre – amikor is a városba járó középiskolások lesznek –, hogy az önbizalommal és jókedvvel teli időszak legyen, ne a görcsökről meg a félelemről szóljon – fejtette ki Lovas Ildikó.