2024. április 20., szombat

A jegyek nagy része elkelt a 7528-as újvidéki újévvárásra

Időszámítás-összevonás a művelődés jegyében

A január 13-ai, Julianus-naptár szerinti 7528-as új év bevárását városszerte zárt helyiségekben tartják meg az esti órákban. A rendezvényekre a jegyek 70 százaléka már elkelt.

Az új év első napjaiban minden jegy elkelt a Čačak királyának koncertjére, amelyet az Újvidéki Színházban tartanak meg a pravoszláv óév utolsó estéjén 22 órai kezdettel. Nincs már jegy az Elemental horvát együttes 22 órakor kezdődő koncertjére sem, amelynek helyszíne a Selyemgyár Művelődési Állomás közelében lévő Kožara, azaz Bőrgyár. December folyamán már megvásárolták az összes jegyet a Božo Vrećo és a Camerata Academica együttesek rendezvényeire, amelyeket a Zsinagógában tartanak meg 21 órai kezdettel. A horvátországi Svemirko band fellépésére sincs már jegy, ezt a bulit a Vasútállomás koncerttermében tartják meg 21 órakor.

A 7528-as új év bevárását városszerte 50 helyen tartják meg, az ismertebb fellépők közé tartozik Kinga Glyk, Európa talán leghíresebb basszusgitárosa (Munkásotthon, 20 óra), valamint az Irkutszki Filharmónia (Szerb Nemzeti Színház, 20 óra), a Lollobrigida együttes (Selyemgyár, 19 óra), a Dejan Petrović Big Band (Református templom, 23 óra), Goran Trajkovski (Laza Kostić Gimnázium, 20 óra) és mások.

A Dnevnik napilap emlékeztet arra, hogy a 2020-as és a 7528-as szilveszterezések megszervezésének az a célja, hogy szorosabbra fűzze a két időszámítás szerint ünneplőket, a különböző kulturális közegeket annak érdekében, hogy együttesen még színvonalasabb művelődési tartalmakat produkálhassanak. Az újvidéki újévvárások vizuális identitásán számos hazai és külföldi művész, egyetemista dolgozott-dolgozik annak érdekében, hogy sajátságos audiovizuális élményt biztosítson az ünneplők számára.

A belépőjegyek a GigsTix hálózat elárusítóhelyein, illetve a http://gigstix.com/ internetes oldalon vásárolhatók meg.

A 2020-as szilveszterezés, amelyet a város központjában tartottak meg ingyenes volt, a 7528-as sorozat keretében szervezett koncertek azonban fizetősek, és zárt helyiségekben tartják meg őket. A 7528-as év egy ősi, a szerbek által még a XIX. században is használt naptár szerinti időszámításra vonatkozik.