HOROSZKÓP

2020. évi előrejelzés

Pénzes Etelka

2020. január 9., 15:10

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Miben reménykedhetünk az elkövetkező esztendőben, és mire kell ügyelnünk? Megtudhatja, ha elolvassa a jegyére és az aljegyére vonatkozó előrelátásokat is. Ha pedig személyre szóló előrejelzést szeretne, azt január végéig megteheti árengedménnyel.

Kos

Ez az ön szerencsés éve. Komoly előrelépés várható, főleg a munka, a karrier terén. Életszínvonalát is növelheti most. Fontos azonban, hogy komoly munkát és felelősséget is vállaljon. Február a titkok hónapja. Ekkor a tudatalattijából sok fontos információt hozhat elő. A lelki fejlődésre, vagy egy bizalmas beszélgetésre is ebben az időben számíthat. Álmai nyugtalanok lesznek. Tavasszal a barátait kell megsegítenie, az ősz pedig igen aktív lesz. Akkor cselekedjen, november végén és december első felében pedig legyen óvatos a közlekedésben. Ekkor óvakodjon a pletykáktól is, s figyeljen oda, mit ír alá. Ne vegyen ekkor semmi értékeset. A rokoni viszonyok kikészíthetik ekkor.

Bika

Az év elején barátaival találkozik és sok új információt tud meg a múlttal kapcsolatban. A tavasz a munka területén több szorgalmat követel meg, de ez a későbbiekben kifizetődik. Májusban végre megkapja a pénzt, melyet régóta vár. Az ősz a titkok felfedéséről és a lelki fejlődésről szól, november vége pedig nem kedvez a jövedelemszerzésre. December közepéig intézze el az adókkal kapcsolatos számláit, s az örökséggel, esetleg biztosítással kapcsolatos ügyeit. December második felétől pedig megkezdődik egy hosszan tartó időszak, melyben a karrier még jobban stabilizálódik, s nagy tekintélyre tehet szert, ám most még áldozatokat kell hoznia. Olyan dolgokra is jó, amelyeket már rég meg akart valósítani.

Ikrek

Ez az év igen jelentős lesz akár magasabb szintű tudás megszerzésében, akár külfölddel kapcsolatban is. Erre kell most az energiáját és idejét áldoznia, mert tartós eredményekre számíthat a jövőben a mostani befektetések miatt. Februárban gondolja át céljait, döntéseit, s ugyanezt tegye júniusban is. Egy régi szerelem vagy szerelmi probléma májusban nagy kihatással lesz önre. Minden döntést halasszon július közepére. Júliustól novemberig baráti téren sok energiára lesz szüksége, s ez az idő kiváló mind kezdetekre, mind befejezésekre is. November vége és december első fele nem alkalmas döntésekre, akkor húzza meg magát.

Rák

Ez az év a párkapcsolatról szól. Bizonyos teher, probléma az utóbbi évben már talán megszokottá vált, most pedig eljön az időszak, ami sikert és szerencsés körülményeket vonz be. A baj nem múlik el magától, dolgozni kell rajta, ám ez jelen pillanatban könnyebben megy, és sok öröm is lesz benne. A tradíció, a múlt legyen mindig szem előtt, erre építse a dolgokat. Március és június között kössön biztosítást, rendezze adósságait, adóját, esetleg az örökséggel kapcsolatos iratait, mert ez az év végén jól jöhet. A fogait is az említett időszakban rendezze. Az őszi időszak nem kedvez a munkával, a főnökkel, esetleg az egyik szülővel kapcsolatban. Ha régóta vár valamilyen kifizetésre, az tavaszra, esetleg év végére megérkezik.

Oroszlán

Egész évben a mindennapi kötelezettségek és az egészsége foglalja majd le. Itt az ideje, hogy valami újabb szokást is bevezessen, amiben örömét leli. Foglalkozzon egészségével, mert most válhat valami krónikussá, ha nem ügyel. A legtöbb gondot a csontok, a fogak, a gerinc, a kövek és az érszűkület okozhat. Májusban a baráti kapcsolatok lesznek előtérben, az utazás olyan helyre jó, ahol már volt valamikor. A szerelem májusban, majd év végén stabilizálódik. Júliustól november elejéig jogi ügyeket kell intézni, s bármilyen dolga van külfölddel, azt is akkor intézze. Ügyeljen viszont arra, hogy az ötletei, gondolkodásmódja, ami a jelzett időszakban jut kifejezésre, ne hozza veszélybe.

Szűz

Az év eleje az otthont, a biztonságot és a családot helyezi előtérbe, itt lesz sok intézni való. Lesznek itt újítások, felfordulások, szorgoskodások, nagy sütés-főzések, családi látogatások, de a tüzeléssel kapcsolatban is lesz dolga. Legyen óvatos, ha netán valami nem biztonságos a tűzzel kapcsolatban. A gyerekek viszont egész évben az ön figyelmére, energiájára, segítségére, és nem utolsósorban pénzére számítanak. Örömét is megtalálja gyerekeiben, de a törődés nem maradhat ki. Ugyanez a helyzet szerelmével, hobbijával, szórakozásával is. Sok boldogságot, sikert nyújtanak, ám a felelősség, az áldozathozatal itt sem maradhat el. Ha nyerni szeretne, s eddig inkább veszteségei voltak, végre fellélegezhet, mert kopogtat a szerencse órája. Egészségével minden rendben, de tavasszal és év végén vessen be egy új szokást, például edzést vagy speciális diétát.

Mérleg

Az év eleje igen jó tanulásra, ám a kapcsolatokban sok vita lehet, főleg testvérekkel, rokonokkal rosszabbodhat a kapcsolat, ha nem fékezik indulataikat. A közlekedés most sok idegeskedéssel jár, a kapkodás pedig veszélyekkel. Egész évben az otthon, a ház és mindenfajta ingatlan rendezése az, ami sok energiát és pénzt követel meg. Jelen pillanatban azonban a szerencse is itt van, s pénzre is van kilátás. Újítsa hát fel az otthonát úgy, ahogyan szeretné. A szülők jelenleg fontos szerepet játszanak, segíteni fogják önök egymást. Gyermekvállalás vagy valamilyen felelősség gyermek vagy hobbi miatt májusban és év végén lesz aktuális. Májusban sok szeretetet kap, s élvezni fogja az életet. Novemberben jelentős döntést hoz, akár iratokkal biztosítja azt meg. Az év vége komoly és sikeres kezdetet jelent, akár gyermek, akár szerelem, akár kreativitás terén.

Skorpió

Az év eleje a pénzről szól, amiatt lesz sok szaladgálása, de ez az időszak arra is jó, hogy elkezdje fejleszteni valamelyik tehetségét. Az egész év a tudásról, a tanulásról szól, inkább bizonyos alapfokú tudást kellene megszereznie, esetleg bizonyos okmányokat. Akár nyelvet, akár vezetni tanul, sikere lesz. Olvasson most minél többet, s a rég nem látott rokonokkal mélyítse el a kapcsolatot. Utazzon olyan helyekre, ahol régen volt, esetleg hegyvidéket látogasson meg. Májusban és júniusban ajándékra számíthat, esetleg bizonyos örökség is aktuális lehet. Az egészségre júliustól decemberig figyeljen, főleg szeptember vége és október lehet veszélyes. Legyen önnek valamilyen védelme, talizmánja, ez jót hoz önnek.

Nyilas

Az év eleje aktívvá teszi önt, ám sokszor idegessé és sérülékennyé is. Február családi vitákat hoz, esetleg valamilyen kár lesz otthonában. A március már kedvező, ekkor hozzon döntéseket és ekkor cselekedjen. Május és június utazásra, szerződésekre kiváló, s a rokoni és szomszédi viszonyok is ekkor javulhatnak. Június eleje nem kedvez az egészség területén. Júliustól decemberig a Mars az ötödik ház területén sétál, főleg szeptember okozhat problémát. E fényszög kihat a gyerekekkel való viszonyra, sok stressz várható, de a szerelem sem lesz megkímélve. Ünneplések alkalmával ez az időszak több veszélyt is rejteget, főleg az italtól, a sporttól és az agressziótól kell óvakodni, no meg a tűztől. Egész évben a pénz foglalkoztatja önt, képességeit mutassa meg, s év végén áldozzon egy jó járműre, esetleg utazásra, vagy testvére megsegítésére.

Bak

Jelentős és sikeres év áll ön előtt. Szorgalom, fegyelem és türelem kell, ráadásul folytonos küzdelem. Ez önnek egy normális, megszokott folyamat, hisz ön tudja legjobban, hogy a sikerért meg kell dolgozni. Eléggé könnyedén veszi majd ön a kihívásokat, hisz most a Jupiter nem várt segítséget fog nyújtani. Ez az az év, amikor ön merjen nagyot álmodni, s tegyen is érte. Februárban beszélje át újra és gondolja át terveit, és márciusban lépjen. Gyógyulásra is kitűnő időszak február, március, majd május, június. Július megkönnyebbülést hoz a pénzzel kapcsolatban. Júliustól novemberig, de főleg szeptember végén eljön az az időszak, amikor az otthon, az ingatlanok és a család területén kell dolgozni. Bármilyen javításnak, rontás-bontásnak ekkor lesz az ideje. Év végétől komoly változások kezdődnek a pénzzel kapcsolatban.

Vízöntő

Nagy teher nyomja az ön lelkét, de nem szeretné nyilvánosságra hozni problémáit. Ez a lelki fejlődés éve, fontos szerepet tölt be a hit, s a tudatalatti jelentős üzeneteket ad át álmokon és megérzéseken keresztül. Ha nem hajlandó ezeken a területeken kapcsolatba lépni lelke legmélyebb pontjával, akkor nincs kizárva, hogy magába zárkózik, lelki beteg lesz, sőt kórházban köt ki. Tavasszal az életkörülmények megkövetelik öntől, hogy vállaljon nagyobb felelősséget, komolyságot, áldozatokat. Júliustól egy kicsit még lemegy önről a teher, utazás is valószínű, azután pedig igen ajánlatos a tanulás. Bármit meg tud most tanulni, iratokat szerezhet be, fontos megbeszéléseket folytathat. Egy hír, egy könyv megváltoztathatja jelen pillanatban az életét, vagyonának függvényében okostelefont, kerékpárt vagy autót is vehet. Szenteljen most nagy figyelmet a szomszédjaival és rokonaival, testvérével való kapcsolatára. Decembertől pedig egy új szakasz kezdődik, felelősségteljes, sikeres.

Halak

Az év eleje a munkával kapcsolatban hoz sikereket. Ezenkívül egész évben a baráti kapcsolatok kerülnek előtérbe. Itt az ideje annak is, hogy legyen tagja valamilyen szervezetnek, csoportnak, akár politikai pártnak. Némi támogatást is várhat ön ezektől a társulatoktól és barátoktól, de ön az, aki inkább a segítséget nyújtja. Jó jövedelemre számíthat egész évben, s az év második felében sokat fog keresni, de költeni is. A párkapcsolatban néhányszor visszatér majd arra, hogy ki mit mondott, mit döntött, miért változtatta meg gondolatait, mit hallgatott el, s ez főleg májusban és júniusban lesz aktuális, majd július közepére rendeződik a dolog. Október és november hasonló dolgokat vet fel, de ekkor hivatalos iratok is elveszhetnek, külföldi utazások végződhetnek kudarccal. Novemberben és decemberben ügyeljen a pénzére, s decembertől forduljon befelé, a lelkébe, esetleg spirituális vezetőjéhez.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége