2024. április 18., csütörtök

Családi nyugdíj esküvői levél nélkül is

Az idei évtől családi nyugdíjra jogosultak a hivatalos házasságon kívül élő élettársak is, ami azt jelenti, hogy az élettárs elhalálozása esetén az életben maradt fél megörökölheti nyugdíját. Ennek csupán az a feltétele, hogy legalább három évig éltek együtt, közös háztartásban. Ugyanez érvényes azokra is, akiknek közös gyermeke van az elhunyttal.

Ezzel a jogával az özvegyen maradt nő akkor élhet, ha betöltötte 53. életévét, vagy pedig élettársa elhalálozásának pillanatában legkevesebb 45 éves volt. Ez esetben a nyugdíjbefizetésekre 53. életéve betöltése után számíthat. Férfiak esetében kissé más a helyzet, családi nyugdíjra 58. életévük betöltése után jogosultak.

A nyugdíjbiztosítási törvény módosításai értelmében január 1-jétől még az elvált házastársakat is megilleti a nyugdíj, amennyiben a bíróság élethelyzetük alapján erre jogosultnak ítéli meg őket.

A katonai személyek esetében másként rendelkezik a törvény. A harctéren elhunyt hivatásos katonák házasságon kívüli élettársa teljes mértékben jogosult a családi nyugdíjra, egyedüli feltétel, hogy nem kötött újra házasságot.

A családi nyugdíj összegének kiszámításánál döntő fontosságú, hogy a biztosított halálának pillanatában mekkora összegre volt jogosult, és hogy hány tagú családot hagyott maga után.