2024. március 29., péntek

Életfogytiglani börtönre számíthat a malčai bűnöző

A szerb belügyminisztérium közölte, hogy ujjlenyomata alapján megállapították a Niš melletti Malča településen élő Ninoslav Jovanović (1973) személyazonosságát, jelenti a Tanjug. A malčai borbélyként hírhedtté vált Jovanovićot kihallgatták a niši felső ügyészségen azzal a gyanúval, hogy elrabolta és megerőszakolta a 12 éves Monika Karimanovićot. Ezek után az ügyészség azt javasolta a bíróságnak, hogy helyezze a férfit előzetes letartóztatásba, amelyet a bíróság el is fogadott.

Ana Gajić, a bíróság szóvivője azt nyilatkozta, hogy az előzetes eljárásban a bíróság elfogadta az ügyészség javaslatát, és 30 napos fogságot rendelt el Jovanovićnak. Az ügyészség emberrablás és nemi erőszak elkövetése miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben, amely tíz évtől életfogytig tartó börtönbüntetéssel járhat.

Mint ismeretes, Jovanovićot január 5-én, vasárnap fogták el a szülőfalujában, Malčában. A rendőrség 17 napig kutatott utána, egészen pontosan december 20-a óta, amikor Suvi do falunál elrabolta áldozatát, az iskolába tartó kislányt. A lányt 10 nappal később megtalálták, majd a niši klinikai központba szállították.

Jovanovićot egyébként tavaly márciusban engedték ki a börtönből, miután a belgrádi felső bíróság első fokon öt hónap szabadságvesztésre ítélte, kiskorúak zaklatása miatt a közösségi oldalon. Korábban két alkalommal ítélték el nemi erőszak miatt 10, valamint 12 és fél év börtönre, amelyeket le is töltött.