2024. március 29., péntek

Folytatódik a Srbijagas Közvállalat átszervezése

Elsőként a szállítással foglalkozó ágazatot különítették el

Új leányvállalatot nyitott a Srbijagas Közvállalat Transportgas Srbija néven. Ez annak az átszervezésnek a része, amellyel uniós mércék alapján szabályoznák a gázforgalmazást. Az intézkedések szükségességét a kormány által jóváhagyott tervek is előirányozzák, amelyek 2025-ig az Európai Unió által előírt szabályozásokkal hozzák összhangba az érvényben levő hazai rendelkezéseket. Ezen tervek szerint az energetikai ágazatok fejlesztésére fordított további 500 millió eurós támogatás túlnyomó részét a földgáz forgalmazásának infrastrukturális fejlesztésébe fektetik be.

Sem Fabrizi, az EU belgrádi küldöttségének vezetője november végi látogatásán emlékeztetett arra, hogy az energetikai iparágra vonatkozó, 2016-ban megnyitott csatlakozási fejezetek két fontos feltételt szabtak meg Szerbia számára: az egyik az energiatartalékok feltöltésére vonatkozott, amelyet országunk már teljesített, a másik pedig a közvállalatok tevékenységi ágazatainak teljeskörű szétválasztására.

Sem Fabrizi és Dušan Bajatović egy korábbi, újvidéki sajtótájékoztatón (Ótos András archív felvétele)

Sem Fabrizi és Dušan Bajatović egy korábbi, újvidéki sajtótájékoztatón (Ótos András archív felvétele)

Dušan Bajatović, a Srbijagas Közvállalat vezérigazgatója akkor bejelentette, hogy a Srbijagas közvállalat hatásköréből elsőként a szállítással foglalkozó ágazatot különítették el. Időközben a jogilag függetlenként működő Transportgas Srbija is működésbe lépett. Székhelye Újvidéken van, és jelenleg 246 munkást alkalmaz. A következő időszakban a gázforgalmazási tevékenységet is függetlenítenék a hazai óriáscégtől. A Distribucijagas Srbija megalapítása után pedig külön cégek égisze alatt működne a kereskedelem és a raktározás is. Dušan Bajatović, a Srbijagas Közvállalat igazgatója szerint az átszervezést 2020 októberéig be fogják fejezni. A Srbijagas Közvállalat koordinátorként a jövőben is létezni fog, és jelentős arányú részvényese lesz minden kialakult és alakuló leányvállalatában – nyilatkozta az igazgató, aki kiemelte, hogy a végső cél egy olyan korszerű hálózat létrehozása, amelyben jól szervezett ellenőrzéssel megvalósulhat a kereskedelmi szabadverseny.

A teljes körű átalakítás érinteni fogja a helyi szinten működő gázszolgáltatókat is. A tervek szerint ugyanis Szerbiában négy körzeti szolgáltató maradhat, amelyek közül az egyik Belgrádot, a másik viszont Vajdaságot látja el, további kettő pedig Közép- és Dél-Szerbiában kap helyet.

– Amint megalakulnak a Srbijagas leányvállalatai, a helyi közvállalatokat beolvasztjuk a hatályos körzeti szolgáltató tevékenységébe. El kell fogadni, hogy a gázforgalmazás nem kommunális tevékenység, és a községek által megszabott illetékek nem befolyásolhatják jelentősen a földgáz árát – mondta Bajatović, és hozzátette, hogy a regionális szolgáltatók székhelyeit a gázszolgáltatás lefedettségi szintje alapján határozzák majd meg.