2021. október 23., szombat

Gödörtől a csúcsokig

Korabeli kanizsai helytörténészek már a békebeli időkben feljegyezték, hogy az Árok családnál mindig vidáman telt a disznóvágás. A még élő szemtanúk szerint a jószág sosem volt 180 kg alatt, így jutott az utca aprajának-nagyjának: az apraja a szalmán pörkölt fülét és farkát leste, a nagyja pedig az öreg Árok pálinkáját, amelyre úgy emlékeznek, hogy nyomokban még gyümölcsöt is tartalmazott. A számítás viszont sehogyan sem stimmelt. Mindig eggyel több pálinka fogyott, mint ahány felnőtt fogta a coci lábát. Hosszas nyomozás után aztán kiderült, hogy a kis Ferkó húzott le egyet-egyet, amire az öregapja akkora pofont kevert le neki, hogy onnantól a kis Árok megfogadta, őt bizony nem veri meg senki.

Iskolás korában a fogadalmat csak félig tudta tartani, mert egyszer egy nagyobb gyerek akkorát kevert le neki, hogy Árok a gödörbe esett, de onnan kipattanva viszonozta a szívességet, s attól a pillanattól kezdve tényleg érinthetetlenné vált. Egykori osztálytársai szerint nem vezetékneve, hanem ez után az eset után kapta a Gödör becenevet, amelyet rettegett az egész Tisza mente.

Később ebbéli képességeit az iskolában tanárként is hasznosította, mert még azokban a normális időkben olyan taslikkal fegyelmezte a csintalan lurkókat, hogy egy életre megjegyezték, mi is az a kanizsai virtus.

A Magyar Szó-s érában aztán pálinkáról whiskyre váltott. Irigyelték is a kollégák, mert bár egyesek úri murinak tartották a skótok párlatát, a füstös ízét mindenki szerette. Többek között koszorús írónk is, aki egyszer – már több megjelent könyve sikerén felbuzdulva – arra vetemedett, hogy engedély nélkül átlépje a sportrovat küszöbét. Senki sem nézte jó szemmel ezt a fajta virtust, legközelebb Árok volt hozzá, aki felpattant a székéről, s akkorát kevert le a két fejjel magasabb írófejedelemnek, hogy az küszöbön kívülre tántorgott. Ott kapta meg a kupicáját, s azután negyven évig nem is lépte át a rovat küszöbét, hanem csak onnan fogadta el hol a targyit, hol a whiskyt.

Aztán a foci világába sodorta a jó sors. A gödör itt is végigkísérte, mert onnan kellett kiemelnie újvidéki csapatát, amely aztán helyenként a legnagyobbaknak is megkeserítette az életét, ezért sokan megorroltak rá, de újra gödörbe taszítaniuk – nem sikerült. Helyette inkább az isten háta mögötti kontinenst választotta.

Ausztráliában aztán elérkezett a Kánaán. Bár egykori klubtulajdonosa a kóser borra akarta rászoktatni, Árok inkább a tasmaniai Sullivans Cove Distillery’s French Oak Cask nevű nedűjére esküdött fel, bár rossz nyelvek azt mondják, nemcsak a whiskyt kultiválta, hanem mehetett a whiskey és a bourbon is. Ezek után egyesek tasman ördögnek nevezték, pedig a megnevezés nem volt helyénvaló, hiszen a kispadon ugyan ördög volt, de csak érintőlegesen volt köze Tasmaniához, jobban a kanizsai gödörhöz. Megint csak rossz nyelvek mondják róla, hogy egy ilyen whiskys pillanatában találta ki azt, hogy a soccerre kilátogató ausztrál nézőknek női harisnyát osztogassanak, s a monda szerint játékosai a fejükön egy-egy ilyennel vonultak ki a pályára, mert azt gondolták, kiröhögik a csapatukat.

Árok azonban nem viccelt. A kengurubajnokságot megnyerte, majd a válogatottal is olyanok tyúkszemére lépett, mint Argentína és Jugoszlávia. Őshazájában aztán nem kapott több whiskyt, de Ausztráliában ládaszám szállították neki, s az egyik mellé Erzsébet királynő plecsnijét is megkapta.

Amikor hazaköltözött, a repülőn nem tudták pontosan, hogy mi is van abban a rengeteg faládában. Az ismerősei azért sejtették, s miután berenoválta az egész épületet, nagy és vidám volt nála a társaság.

Azt mondják, az utolsó 12 éves üveget akkor bontotta fel, amikor Orbán Viktor járt nála látogatóban. A sajtózárlat miatt nem sikerült megtudni, ki ivott belőle többet, de annak híre ment, hogy elfogyott, így Ausztráliában gyűjtést rendeztek, mert azért az mégiscsak tűrhetetlen, hogy Gödörnek ne legyen az otthoni raktárán legalább egyládányi igazi ausztrál finomság. A baj csak az volt, hogy valami részeg jóakaró a tasmaniai whisky helyett egy láda új-dél-walesi bort küldött neki, amit Árok azóta is tartogat.

Feri bátyánk, hát most bonts ki egyet, gratulálunk az életműdíjadhoz, jó egészséget!