2024. április 19., péntek
HÁROMKIRÁLYOK NAPJÁT, ORSZÁGUNKNAK EGY ISTÁPJÁT

Hajnali vízkereszt

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora január első teljes hetét a vízkereszt ünnepkörének szenteli. A zenei válogatásban falusi vonósbandák játszanak.

A Kossuth rádió a Hajnali – Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora január második hetében a vízkereszt napjához kapcsolódó szokásokat köti csokorba.

Január 6-a, vízkereszt napja, az egyik legősibb keresztény ünnep, amely régen összekapcsolta a háromkirályok imádását Jézus megkeresztelkedésével és első csodatételével a kánai menyegzőn. A Máté evangéliumából ismert bibliai történet szereplőit a 8. század óta említik nevükön mint Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt, akik idővel az úton járók, vándorok, zarándokok és a vendégfogadósok védőszentjei lettek. Az ünnepükön előadott csillagjátékot már a 11. században a győri székesegyházban is bemutatták latinul, később azonban nemcsak a templomokból szorult ki, de az egyházi liturgiából is kikerült. A háromkirályjárást mint magyar nyelvű népszokást először a 16. században említik meg, és ekkor jegyezték fel a Háromkirályok napját… kezdetű csillagéneket is. A dramatikus játék szereplői fejükön díszes papírfejdíszt, vállukon királyi palástot jelképező lepedőt vagy alsószoknyát, oldalukon kardot viseltek. Házról házra jártak, belépéskor engedélyt kértek az előadásra, majd bemutatkoztak. Ezután következett Heródes viadala az egyik királlyal, majd a csillag rugós szerkezettel való kiugratása. Az előadást a vendéglátók adományokkal köszönték meg.

Vízkeresztkor a katolikus falvakban általánosan elterjedt szokás volt egykor a víz- és házszentelés. Nyitrában koledának hívták, amikor az újévtől háromkirályok napjáig tartó időszakban házról házra járt a pap és a kántor köszönteni. Ahová betértek, ott közösen énekeltek, majd a lelkipásztor megszentelte és tömjénnel megfüstölte a házat. A kántor ezt követően a bejárati ajtóra írta a három király nevének kezdőbetűit és az évszámot, s ennek bajelhárító erőt tulajdonítottak. A január 6-án megszentelt víz különleges szerepet töltött be egész évben. Megszentelték vele a gyerekágyas asszony fekhelyét, tettek az újszülött fürdővizébe, és meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat is.

A műsor zenei válogatásában a korán kelők az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeiből hallhatnak összeállítást falusi vonósbandák előadásában.

Szerkesztő: Maruzsenszky Andor és Éri Márton

Műsorvezető: Pénzes Géza

Adás: Kossuth rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/