2024. április 25., csütörtök

Megcsillanó isteni jelenlét

Ha saját magunk elfogadásának felszabadító ereje elérkezik a szívünkhöz, akkor elkezd csengeni bennünk az örömhír
Vízi Elemér: Egyre inkább növekszik azoknak a tábora, akik lelkiség után keresnek (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Vízi Elemér, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány tartományfőnöke advent második vasárnapján Törökkanizsán a Szent György tiszteletére épített katolikus templomban misézett. A szentmise után a jezsuita szerzetessel a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományról, a jezsuita vállalásokról, hitről, vallásosságról, a kereső emberről és a karácsony üzenetéről beszélgettünk.

Az erdélyi származású, de ma már Budapesten élő Vízi Elemér 2017 óta vezeti a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományt, melynek Magyarországon kívül is vannak tevékenységei, vállalásai, ilyen a törökkanizsai katolikus templom is, ahol a hozzájuk tartozó jezsuiták szolgálnak.

A Magyarországi Rendtartomány tartományfőnökeként milyen feladatokat lát el?
– Alapfeladatom, hogy a rendtartományt összefogjam és biztosítsam a küldetését. A tartományfőnök kötelessége évente meglátogatni a műveket, a jezsuitákat, az adott esetben a munkatársakat, hogy elbeszélgessen velük, hallja örömeiket, küzdelmeiket, és ha tud, segítsen nekik.
A törökkanizsai templom a nagybecskereki egyházmegyéhez tartozik, és a mi jezsuitáink szolgálnak itt, dr. Sóti János atya és mellette Novák Vince testvér lelkipásztori kisegítőként. Mindketten a Vajdaságból származnak és ilyen értelemben otthon szolgálnak. A magyarországi rendtartomány Magyarország területével azonos, viszont az országhatáron túl is vannak műveink, valamint szolgálataink. A rendtartományunkhoz jelenleg 57 jezsuita tartozik, és velünk van még két vietnámi rendtárs. Jóllehet Törökkanizsa Szerbia területén található, de a horvát provinciához tartozik, ezzel szemben a magyarországi rendtartományhoz tartozó jezsuiták szolgálnak itt. Az 57 jezsuita közül ketten vannak Törökkanizsán, heten Rómában, négyen Torontóban, egy személy az Egyesült Államokban, öten pedig Erdélyben, de javarészt Magyarországon vagyunk, mivel ott vannak a nagyobb műveink. Tevékenységünk egyik kiemelkedő területe a lelkiség, van egy lelkigyakorlatos házunk Budapest mellett Dobogókőn, ennek a neve Manréza, és egy kisebb lelkigyakorlatos házunk Pécs mellett, Püspökszentlászlón, az Életrendezés Háza, melyet egy egyesület működtet. Az a célunk, hogy meghonosítsuk a lelkigyakorlatoknak azt a régi-új formáját, amelyet a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác dolgozott ki. Nem beszédeket tartunk – ahogy leginkább ismerik tájainkon a lelkigyakorlatot –, hanem meghívjuk az embereket egy olyan csendes házba, ahol egyénileg imádkoznak naponta több órát. Mindenki kap egy kísérőt maga mellé, tehát személyre szabottan tudják a kísérők a lelkigyakorlatozókat az imájukat kísérni. A lényeg, hogy minél inkább segíteni tudjunk az Istent kereső embereknek. 2011-ben indítottunk egy lelkivezető- és lelkigyakorlat-kísérő képzést, hogy nagyobb közegnek tudjuk felkínálni lelkigyakorlatok által nyújtotta lehetőséget az Istennel és önmagukkal való találkozásra, hiszen mi jezsuiták kevesen vagyunk ahhoz, hogy válaszolni tudjunk arra a szükségletre, ami a lelkiség terén megmutatkozik. Ezért volt szükség arra, hogy bevonjunk másokat is a munkába, ami egyébként örömteli, mert nagyon szép az, ha valaki házastársként, családanyaként vagy családapaként szolgál. Közben elindítottunk egy három hétre kiterjedő megújuló programot, Kairos néven. Ezt főként olyan papok és szerzetesek számára kínáljuk fel, akik elfáradtak a szolgálatukban. Hosszútávon szeretnénk ezt megnyitni a civil szféra számára is, gondolok itt az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra, és bárkire, aki érzi, hogy szeretne egy kicsit megállni, megújulni az életében, mert rengeteg az információ, a hajtottság, valamint az űzöttség.
A másik nagyobb területünk az oktatás és a nevelés. Miskolcon található a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 860 diákkal. A keresztény értékek, az egyéni kompetenciák fejlesztése, valamint a társadalmi felelősségvállalás fontos elemei iskolánknak, arra törekszünk, hogy minél jobb nevelési munkát valósítsunk meg. Sokan hívnak bennünket, hogy vegyünk át iskolákat, de nem igazán hajlunk erre, legfeljebb abban tudunk segíteni, hogy továbbadjuk a diákok számára kidolgozott módszereinket más iskoláknak. Van egy Ignáci Pedagógiai Műhelyünk, melynek célja, hogy az ignáci pedagógiát terjessze. Egyik fókusz pontunk az emberközpontúság, segítsük a diákokat abban, amiben erősek. Nem csak az intellektuális erősségekre koncentrálunk, hanem más képességekre is, többek között a szociális érzékenységre, hiszen minden diák jó valamiben és ezért érdemes őt segíteni. A kilencedik osztályban a diákok részt vesznek a szeretetszolgálat programjában, ami azt jelenti, hogy mentori kísérettel járnak ki idős és magányos emberekhez, idős otthonokba, hoszpiszekbe, fogyatékkal élők közé, hogy megismerjék az életnek ezt az oldalát is. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt a rendszert átvette az állami oktatás is.
Tevékenységünk harmadik kiemelkedő pillére erőteljesen kapcsolódik a Budapesten található Párbeszéd Házához, mely a hit, a kultúra és a társadalom területén keresi és építi a kapcsolatokat.
Megkerülhetetlen téma, hogy a bevándorlók által felhígul a vallási összetételünk. Hogyan tekintenek a jezsuiták erre a helyzetre?
– Mindig is fontos volt számunkra a kultúrákkal és vallásokkal való találkozás, párbeszéd, de épp úgy a hit védelme és továbbadása is. Az emberek, egyes társadalmak időnként belefeledkeznek a saját értékeikbe, így a másikkal való találkozás kínálhat egy jó lehetőség arra, hogy felfedezzék gyökereiket. A kereszténység nagyon sokat adott Európának, a világnak, a társadalmainknak, és ha vissza tudunk ehhez találni, merjük vállalni hitünket, merünk a hitünkről beszélni, akkor gazdagabbakká válunk. A migráció inkább társadalmi kihívásokat hoz magával, még ha hozzá is járul a vallási sokszínűség erősítéséhez Európában. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a migrációs áramlattal nagyon sok keresztény is eljött otthonról. Aminek a nagyobb veszélyét látom Európában, az a szekularizáció, amikor kiürítik a keresztény tartalmakat, valamint az egyház, a hit a perifériára szorul. Ezzel kialakul egy horizontális szintű látásmód, amely ugyan történhet az emberi és a humánus értékek mentén, de valójában elszakítja a vertikális dimenziójától a társadalmat, az emberi közösségeket, az egyéneket, és az embert teszi mindennek a középpontjává, az ember lesz a referencia. Ez nagyon veszélyes, mert ezen a ponton az ember mindent elkövethet, ha nincs egy felsőbb, isteni törvény, amihez igazodik.

Lelkigyakorlatos ház Dobogókőn(Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Lelkigyakorlatos ház Dobogókőn(Homolya Horváth Ágnes felvétele)


 Hogyan tud a mai ember visszatalálni a hitéhez, hogyan közelíthető meg a mai ember?
– Minden emberben van egy éhség az Istenre, és ez keresésre indítja. A kihívás abban áll, hogy megtanuljuk a mai nyelvüket és megértsük gondolkodásukat. Ez is egyfajta misszió. A nyugati társadalmakban azt látom, hogy a hitet erőteljesen a szociális tevékenységen keresztül próbálják megélni, és lehet, hogy ez vezeti őket arra, hogy nagy nyitottságot mutatnak a bevándorlók irányába. Azt érzékelem, hogy egyre inkább növekszik azoknak a tábora, akik lelkiség után keresnek, amelyben benne van a személyesség és az Istennel való kapcsolat tudatos ápolása. Rengeteg az ezotérikus mozgalom, és sokan próbálnak különböző vallásokból összeollózni maguknak egy saját hitet, ami szerint élni szeretnének. Az emberek tehát keresnek, és az a kérdés, hogy az egyházunk a mai struktúrájával tud-e megfelelő válaszokat kínálni a kereső embereknek. Fontos odafigyelni a kereső emberre, és meghallgatni: Mi az, amit keres? Honnan jön? Hogyan gondolkodik? Nekünk, jezsuitáknak az is a feladatunk, hogy azokon a területeken, melyeket az egyházmegyei struktúrák mentén nem tudnak lefedni, élénkek és éberek legyünk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak az embereknek, akik hagyományos módon nem találnak rá az egyházra. Az az igazság, hogy sokszor az elképzelések, előítéletek akadályozzák meg azt, hogy közelebb kerüljenek az emberek az egyházhoz, holott valójában ugyanazt élik. Ha megértik, hogy nem a saját individualista hitüket kell kialakítaniuk, és igazodnak egy közösség hitéhez, akkor az persze követelményeket is támaszt, de ez lesz annak a feltétele, hogy fejlődni tudjanak. Ha olyan vallásosságot alakítok ki magamnak, ahol én vagyok a középpontban és csak alátámasztom az egómat mindenféle vallási elemmel, az veszélyes, mert könnyen félrevezet és magamba zár a közösség adta normák, törvények nélkül, így valójában nem tudok fejlődni, hiányzik a kihívás, ami garantálja növekedésemet. Ilyen kihívás az egyház közösségében őrzött evangélium, az örömhír megélése. Jézus mondja, hogy aki elveszíti életét értem, és az evangéliumért, az megnyeri. Ennek van egy belső spirituális igazsága, ami megjelenik az emberek életében. Csak gondoljunk a szülőkre. Azzal, hogy gyerekeket vállalnak és rájuk figyelnek, le kell mondaniuk nagyon sok mindenről, de közben azzal, hogy lemondanak dolgokról a gyerekeik érdekében, ez nem azt jelenti, hogy veszítenek valamit, igazából nyerni fognak. Ferenc pápa nemrég járt Japánban és ott egyetemistáknak mondta, hogy arra figyeljenek, hogy ne a tárgyak legyenek számukra fontosak, azok birtoklása, hanem a kapcsolatok, és, hogy ne a tükörbe nézzenek sokat, hanem a mások tekintetébe, mert ott találjuk meg magunkat. Az egyháznak az lenne a legfontososabb hivatása, hogy tudjon az emberek szemébe nézni, és így megtudja érteni őket. Ha meg tudjuk hallgatni a hozzánk forduló embereket, akkor megnyertük őket, mert azzal, hogy valakit meghallgatunk, és engedjük, hogy elmondja örömét, bánatát, megnyílik a megcsillanó isteni jelenlétére és rátalál Istenre.
Ebben a villogókkal, külsőságekkel telitűzdelt ünnepkörben mi a karácsony valódi üzenete?
– Nem tudom, hogy van ezen a vidéken, de Budapesten már hetekkel ezelőtt minden csillogott, pedig még nem volt karácsony, és ezek csak hamis káprázatok. Az ember elidegenedik saját magától, ha ezekre figyel a nélkül, hogy belülről felkészülne. Az advent arról szól, hogy készülünk a karácsonyra, az ünnepre, és azt gondolom, hogy az emberek jó része belül is készül erre, tudják, hogy ez a csili-villi nem a karácsony, ez csak üzlet. Azok az emberek, akik távol vannak az egyháztól, a hittől, azok is azt élik meg, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és nagyon közel vannak ezzel az igazsághoz. Ha komolyan vesszük azt, hogy Isten szeretetből eljött és emberré lett, és hogy szeretete személyes – nem úgy általában szereti az embereket, hanem személyesen mindenkit –, és ez nem csak a múltban, amikor a világra született, hanem ma is igaz, és ha ennek az üzenetét, közel tudjuk engedni a szívünkhöz, akkor nagyon sok minden megváltozik az életünkben. Ha megértem, hogy az Isten feltétel nélkül szeret, és kiszolgáltatottá teszi magát azért, hogy az én életem jobb legyen, ez igazából felfoghatatlan. Mivel Isten vállalta ezt és eljött közénk, ennek nagyon mély üzenete van, hiszen a szeretet tud felszabadítani a félelmeinkből a szabadságra. Ez magunkkal kezdődik, vagyis annak elfogadásával, hogy Isten feltétel nélkül szeret, és nem kell, hogy jó legyek, hanem szeret azzal együtt ami és aki vagyok. Nem azért szeret, mert a jól teljesítettem, hanem azért, mert vagyok. Azokat is szereti, akik távol vannak tőle. Valójában mindannyian őt keressük, jól vagy kevésbé jól, hiszen amikor a szeretetet keressük, az életünk forrását, vagyis Istent keressük. Ő nincs távol tőlünk, velünk van. Idegenségünk abban jelenik meg, hogy nem ismerjük fel ezt a szeretetet. Karácsony arra hív, hogy ne távol, hanem az életünkben, saját magunkban és embertársainkban keressük a bennünk és köztünk lakozó Istent. Nem a mi érdemünk karácsony ünnepe, Isten ajándéka. És ha megértjük, hogy Isten igent mond ránk, elfogad úgy, ahogy vagyunk, és ha ennek a felszabadító ereje elérkezik a szívünkhöz, akkor kezd csengeni bennünk az örömhír, mert ez az evangélium, és ez karácsonynak az üzenete, hogy Isten közel jött, hogy szabaddá tegyen bennünket, hogy ne a félelmeink rabságában éljünk, hanem tudjunk kinyílni, látni, a szeretet látásával.