2024. március 29., péntek

Mikulás a Tiszában!

Míg az anyagi javak hívei január elsején lencsét fogyasztanak jóízűen, a zenekedvelők meg a Bécsi Filharmonikusokat hallgatják áhítattal, addig a vízi sportok szerelmesei merészen csobbannak egyet, hogy számukra is jól kezdődjön az év. Az északi félteke lakói persze nem túl szerencsések e tekintetben, ám a valódi fanatikusokat semmi sem riasztja el, mi több, a jeges körülmények külön kihívást jelentenek számukra.

Zentán Csík Gyula és Mucsi Gábor igyekeznek meghonosítani ezt a látványos hagyományt, elég szép sikerrel. Két évvel ezelőtt még csak ők mertek nyakig merülni kedvenc folyójukban, tavaly már csatlakozott hozzájuk Gyula leánya, Csík Emese is, valamint Fenyvesi Abigél, a Tiszavirág Kajakklubban alaposan megedződött sportoló. Az alig húszéves fiatalok jelenlétükkel mindössze negyven évre csökkentették a csapat átlagéletkorát, ugyanakkor nagyban növelték az egész esemény esztétikai értékét.

Az idén pedig Rácz Szabó László is kedvet kapott hozzá, hogy kipróbálja, van-e különbség a szárazföld és a folyó között, ezúttal ugyanis a hőmérő egyaránt 3 Celsius-fokot mutatott a levegőben és a víz felszínén. Minden valószínűség szerint van, mert a társaság egy rövid mártózkodás után inkább visszatért a napsütötte parthoz és az ott kikészített forralt borhoz, egyedül az ötletgazda Gyula rótta kitartóan a köröket a híd közelében fél órán át. Talán azért nem fázott, mert a piros kabát és a sapka mindvégig rajta maradt, ugyanis ő vállalta a vízi Mikulás szerepét a Tisza mentén.

Bár nem volt versenyszerű, mégis bátran nevezhetjük extrém sportnak ezt a fajta úszást, hiszen egyértelműen aranyérmet érdemel mindenki, aki teljesíti ezt a vérfagyasztó feladatot. Legalábbis a számos szurkoló már a látvány hatására dideregni kezdett, a nap hősei viszont azt állították, hogy még csak ilyenkor pezsdül fel igazán a vérkeringésük. A közönség ugyan már az első pillanatban tudta, aztán öltözködés közben az öt aktív résztvevő is beismerte, hogy ezen a strandon augusztusban mégiscsak jobban esik a lubickolás. Természetesen kihasználják majd a teljes nyári idényt is, azonban már most megfogadták, hogy a jó szerencse érdekében jövőre ugyanitt és ugyanígy kezdik az új esztendőt.