2024. március 29., péntek
HORVÁT ELNÖKVÁLASZTÁS

Lehet, hogy csak ezernyi vokson múlik

Megjósolhatatlan a második forduló kimenetele

Megjósolhatatlan a horvát elnökválasztás vasárnapi második fordulójának kimenetele, amelyben Zoran Milanović volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje és Kolinda Grabar-Kitarović jelenlegi államfő, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje mérkőzik meg egymással.

A közvélemény-kutatások Grabar-Kitarović győzelmét vetítik elő, akárcsak az első fordulóban. Ennek ellenére Milanović csaknem három százalékkal kapott több szavazatot december 22-én, mint a jelenlegi államfő. (Milanović a voksok 29,55, Grabar-Kitarović pedig a 26,65 százalékát kapta)

Megjegyzendő, a felmérések még azelőtt készültek, hogy megtartották volna a televíziós vitákat, amelyekből eddig három is volt. Politikai szakértők szerint egyikük sem tudott új szavazókat megszólítani. Klasszikus kampány folyt, semmi sem történt, ami felcsigázta volna a választópolgárok figyelmét.

Az első fordulóban harmadikként befutó Miroslav Škoro énekes és üzletember a szavazatok 24,45 százalékát szerezte meg, így Grabar-Kitarović és Milanović is arra számít, hogy a Škoro bázisából bővítheti táborát. Matematikailag Grabar-Kitarovićnak van erre jobb esélye, mert Škoro hívei is a jobboldali, konzervatív szavazók. Mindazonáltal azok is Škoróra szavaztak, akik nem akarták a két nagy pártra, a HDZ-re és az SDP-re leadni voksaikat. Ők valószínűleg most otthon maradnak. Bármelyik politikus nyeri meg a választást, várhatóan kicsi lesz a különbség közöttük. Valószínűleg az dönt majd, hogy melyik nagy párt tudja jobban mozgósítani szavazótáborát. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a HDZ ebben mindig jobb volt.

Mivel minden szavazat számít, a két jelölt kampánystábja aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy majd 200 ezer horvát tölti a hétvégét külföldön a síszünet miatt. Milanović fel is szólította őket, hogy maradjanak otthon.

A Večernji list szerint egyszerű (lenne) a megoldás: az ellenzéknek és a kormányzó pártoknak végre meg kellene állapodniuk abban, hogy a jövőben az elnökválasztást ne az ünnepi időszakra írják ki. „A decembert és a januárt meg kell tisztítani a választásoktól, és az ünnepi időszakot meghagyni az embereknek” – írta a napilap, hozzátéve: bár nem valószínű, hogy a síszünet befolyásolja az elnökválasztás kimenetelét, az eredmény lehet annyira szoros, hogy akár ezer szavazaton is múlhat a győzelem.