2024. április 19., péntek

Terrorizmussal kapcsolatos ügyként kezelik a párizsi késelést

Terrorizmussal kapcsolatos üggyé minősítették a Párizsban pénteken történt késes támadást, amely során egy ember meghalt, két nő pedig megsebesült - közölte szombaton a francia nemzeti terrorellenes ügyészség.

A nyomozók szombaton kiderítették, hogy a támadó, akit rendőrök agyonlőttek, korábban radikalizálódott, és készült a támadásra. A nyomozás így igazolta a terrorizmussal kapcsolatos gyilkosság és gyilkossági kísérlet gyanúját.
Laure Beccuau créteil-i ügyész szombaton közölte, hogy a támadó egy 22 éves férfi volt, hosszú és súlyos pszichiátriai kórtörténettel. Pár éve, 2017 májusában vagy júliusában tért át az iszlám hitre, és a támadás során többször is azt kiabálta: "Allahu Akbar!" (Allah hatalmas). A nyomozók még átnézik a támadó mobiltelefonjait és számítógépeit. Bűntársat nem azonosítottak.
Philippe Bugeaud, a francia bűnügyi rendőrség igazgatóhelyettese elmondta, hogy egy búcsúlevelet - amelynek részleteit nem ismertették - és az iszlámról szóló néhány könyvet találtak a támadó táskájában. Némely könyv a szalafizmusról szól, amelyet széles körben a szunnita iszlám szigorú értelmezésének tartanak.
Az eset Párizs egyik külvárosában, Villejuifben történt egy parkban. A támadásban megsebesült két nő már elhagyta a kórházat.