2024. április 19., péntek

Hagyományos és egyedi

A szabadkai téli vásár továbbra is gazdag kínálattal várja a látogatókat
Téli vásár, immár téli hangulatban (Fotó: Benedek Miklós)

Téli vásár, immár téli hangulatban (Fotó: Benedek Miklós)

December elején immár kilencedik alkalommal nyitotta meg képzeletbeli kapuit a szabadkai Winterfest. A téli vásár keretein belül nyolcvan kiállító kínálja termékeit az érdeklődőknek. Többek között hagyományos ételek és italok, régi mesterségek termékei és kézművestermékek várják a látogatókat. Látogatóból pedig nincs hiány, hisz aki a város központjában jár, akarva-akaratlanul is elhalad a kis faházikók mellett, és könnyen megakadhat a szeme egy-egy terméken. A mögöttünk álló egy hónapban a nap minden szakában láthattunk kezükben forralt boros pohárral sétáló férfiakat és nőket, akik így próbáltak egy kissé felmelegedni, és ha hinni lehet a meteorológusoknak, az elkövetkező napokban még inkább szükség lesz a test- és lélekmelengető itókára, mivel hideg idő várható.

Pénteken kilátogattunk a Winterfestre, hogy utánanézzünk annak, a kiállítók hogyan értékelik az idei rendezvényt.

Hévizi Attila a temerini Mis-Pan húsfeldolgozó üzem termékeit kínálja az érdeklődőknek.

A házias füstölt termékek Temerinből érkeztek a Winterfestre (Fotó: Benedek Miklós)

A házias füstölt termékek Temerinből érkeztek a Winterfestre (Fotó: Benedek Miklós)

– Elsősorban háziasan készített füstölt árut árusítunk. Többek között disznósajtot, füstölt kolbászt, szalonnát, karajt kínálunk a vevőknek. A disznósajtunk különösen népszerű, gazdagon van benne hús, benne van a disznó szíve, nyelve, nem csak a bőre. Igyekszünk a hagyományos módon elkészíteni, és azt tapasztaltuk, hogy Szabadkán igencsak sokan vásárolják. Rendszeresen ott vagyunk különböző rendezvényeken. A jelenlegi téli vásáron a kereslet átlagosnak mondható. Az enyhe december nekünk, árusoknak kedvezett, mivel nem fagytunk át annyira, és a termékekkel sem volt semmi problémánk. Úgy tapasztaljuk, hogy a vásárlók igyekeznek kihasználni a vásárt, és keresik a házias termékeket, amiket üzletekben nem tudnak megvásárolni – fogalmazott Hévizi Attila.

Vidékünk különböző rendezvényein nem mehetünk keresztül, hogy ne haladjunk el különböző égetett szeszes italokat árusító standok mellett. Az idei Winterfesten is több helyszínen vásárolhatunk pálinkát és más italokat egyenesen a termelőktől. Az egyik ilyen termelő a Szabadkán élő Kunyi Krisztián, akinek a gyümölcsöse Kelebián található.

Hideg időben fogyasztható szuvenírek Szabadkáról és Palicsról (Fotó: Benedek Miklós)

Hideg időben fogyasztható szuvenírek Szabadkáról és Palicsról (Fotó: Benedek Miklós)

– Tizenkét fajta házi pálinkát kínálok a vásárlóknak, emellett házi likőröket és lekvárokat, valamint díszüvegeket is árusítunk. Az emberek mindegyik fajta pálinkát keresik, de a drágább fajtákból talán a sárgabarack a legkeresettebb, míg az olcsóbb fajták közül a szilva, az alma, a szőlő a legnépszerűbb. A kereslet körülbelül ugyanakkora, mint az elmúlt években. Úgy vettem észre, hogy az idén talán egy kicsit növekedett a turisták száma, voltak lengyelek is, ami korábban nem volt jellemző. Bolgárok voltak tavaly is, és az idén is. A pálinkát már a lengyelek is ismerik, de aki nem ismerte, annak lehetősége nyílt, hogy megkóstolja, és utána eldönthette, hogy vásárol-e belőle – nyilatkozta Kunyi Krisztián, akitől azt is megtudtuk, hogy az idén egy újítást is bevezetett. Szabadkai és palicsi motívumokat ábrázoló pálinkásüvegekben is árusítja az italokat, ami szuvenírként is szolgálhat, és elsősorban a turisták igényeit igyekszik kielégíten velük, csakúgy, mint azokkal a hűtőmágnesekkel, amelyek egy díszes, pálinkával töltött üvegből állnak.

Hogy ne csak a hasunkra gondoljunk, arról többek között a szebbnél szebb, különböző motívumokkal díszített tárgyakat árusító kézművesek gondoskodnak. Az egyik ilyen Olgica Buljovčić, aki elsősorban dekupázs technikával állítja elő egyedi használati és dísztárgyait.

Olgica Buljovčić dísztárgyai egyre keresettebbek (Fotó: Benedek Miklós)

Olgica Buljovčić dísztárgyai egyre keresettebbek (Fotó: Benedek Miklós)

– Dekupázs technikával készítek egyedi tárgyakat, többek között tálcákat, alátéteket, órákat, dobozokat, ékszereket, és minden olyan tárgyat, ami jól jöhet a háztartásokban az ünnepek alatt és a mindennapokban. A vásár első napja óta az újévi motívumokra helyeztem a hangsúlyt, fenyőkkel, szarvassal, télapóval, törpével díszített tárgyakat kínáltam. Nyolcadik alkalommal veszek részt a karácsonyi vásáron, és igazán meglepődtem a keresleten, mivel sokkal több az érdeklődő, mint tavaly, és anyagilag is sokkal erősebbnek érzem az idei vásárt. Azt hiszem, mindez annak köszönhető, hogy a szabadkaiak hozzászoktak ahhoz, hogy mi itt vagyunk, és egyenesen hozzánk jönnek, ha valami ajándékot szeretnének vásárolni. Minden évben igyekszem új motívumokkal megjelenni a vásáron, és saját magam készítem ezeket a motívumokat, tehát nem csak szalvétával dekupázsolok. Az idén talán a szarvasok voltak a legkeresettebbek, mosolygós, pozitív hangulatú szarvasokat készítettem, a legnépszerűbb termékeim pedig a gyertyatartók és a karácsonyfadíszek voltak – mondta Olgica Buljovčić.

A szabadkai Winterfest január 13-áig várja a látogatókat, tehát aki az elmúlt időszakban nem tudta átérezni az ünnep hangulatát, és a pénztárcáját sem ürítette ki teljesen, az elkövetkező napokban még mindezt megteheti.