Sok országban tüntetések, gyakran pedig véres utcai megmozdulások váltották egymást a múlt évben. Alighanem 2020-ban sem lesz hiány az elégedetlenség tömeges kinyilvánításából. A sort India nyitja, ahol országos demonstrációkkal kezdődött az új év, hogy január 8-án általános sztrájkkal folytatódjék a tiltakozás sorozat.
A munkabeszüntetéssel Narendra Modi miniszterelnök nacionalista kormányának intézkedései ellen tiltakoznak a résztvevők. Elképzelhető, hogy Libanonban sem hagynak alább a tavaly kezdődött tüntetések. A Közel-keleti országban már hónapok óta tömegek vonulnak az utcára. Elsősorban azért, hogy bírálják a kormányt és a rendszert, de a bankokat sem kímélik. A tiltakozók sürgetik a vezetők elszámoltatását is.
Ilyen követelések másutt is megfogalmazódtak már. Sőt másmilyenek is. Az elégedetlenkedők mind több helyen emelik fel szavukat nyilvánosan a vagyoni különbségek, a kormányzati megszorítások, az életszínvonal-csökkenés, a szélsőséges politikai erők, a rasszizmus vagy épp a globális tőke politikai kiszolgálói ellen.
Úgy tűnik, a kapitalizmus után immár globalizálódott az antikapitalizmus is, mi több, fokozatosan izmosodik. Kritikája előterébe a klímaválság került. A 2019-ben kibontakozott és megerősödött klímamozgalmak ezért várhatóan az idén is folytatják küzdelmüket.
Radikális követeléseiknek minden bizonnyal tüntetéseken is hangot adnak majd, a kormányokat és az illetékes nemzetközi szervezeteket pedig azonnali cselekvésre sarkallják. Az idő sürget, hiszen az általános felmelegedés és következményei egyre gyorsabban semmisítik meg az élet feltételeit a Földön. Ezért mindazok, akik ezt már felfogták nem akarják megengedni, hogy a tragikus állapotokért felelős globális kapitalista rendszer túlfogyasztást erőltető mechanizmusa az eddigiek alapján működjön tovább. Ha ugyanis ez az állapot marad, végveszélybe sodorhatja az emberiséget és a bolygót.
A rendszer kormányokat, hatalmi eliteket tart a markában. Amikor tehát a tömegek tüntetnek, lázadnak, nem csak a politikai vezetéssel szállnak szembe, hanem a vezetőket dróton rángató globális és „nemzeti kapitalizmusokkal” is. (Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az utóbbi kettő egymással is harcban áll, merthogy a nagyobb, vagyis a világ egészére kiterjedő hálózat nem tűri a kisebb, állami vetélytársakat.)
Tavaly legalább tucatnyi országban (Ecuadortól Iránig, Svédországtól Szudánig) tüntettek a jelenkori kapitalizmus és helyi politikai letéteményesei ellen. Bár más-más okokra hivatkozva vonultak az emberek az utcára (néhol a demokrácia védelméért, másutt egy-egy hatósági intézkedés tarthatatlansága, az elitek arroganciája, a korrupció, a szélsőségesek és a populisták erősödése, a tekintélyelvű vezetők elutasítása, vagy épp az autonómia, esetleg a függetlenség megszerzése miatt), annyi mégis sejthető, hogy már nem szimpla „felháborodásról”, netán valamilyen jogok követeléséről van szó, hanem az egész rendszer elutasításáról, egy másfajta élet és kormányzati mód követeléséről.
Úgy tűnik, hogy a társadalmak egy része eljutott a tűréshatárig. Erre utal az is, hogy a tiltakozók egyre határozottabban juttatják kifejezésre üzeneteiket, s egyre hevesebben utasítják el a többséget sújtó gazdasági-politikai elnyomást, jó nagy zűrzavart okozva ezzel. A jelekből ítélve egy erős ellenállási és lázadási hullám kezd kialakulni világszerte, amelybe mind többen kapcsolódnak be. A dühös tömegek egyik jellemzője, hogy igyekeznek megtalálni az életpusztító jelenlegi globális rendszer alternatíváját.
Alighanem elkezdődött egy olyan harc a Földért, a túlélésért, amelyet már nem lehet egyetlen állam vagy nemzet ügyeként kezelni. A folytatás még csak sejthető. Az idén talán kiderül, hogy nagyobb lendületet, földindulást hoz-e az ellenállás. Az optimisták mindenesetre azzal biztatják a világ lázadóit, hogy egyesülve folytassák.
Az óvatosabbak még nem számítanak világforradalmi változásokra, csupán arra készülnek, hogy már ebben az évben hatalmas küzdelem alakul ki mindenütt a demokrácia hívei és a populizmus követői között. A múlt év tapasztalatai arra utalnak, hogy az utóbbiak erős ellenszélbe kerültek. A 2019-es európai parlamenti választásokon ez már egyértelművé vált: a voksokért folytatott küzdelemben ugyanis a vártnál sokkal rosszabban szerepeltek a populisták és a szélsőségesek. Azóta egyik-másik uniós tagország nemzeti parlamentjének megválasztásakor is kiderült, hogy a nacionalizmussal házaló demagógok hátrébb szorultak.
A választók jó része azonban sokfelé (Európában és másutt is) még mindig nyugtalan, bizonytalan. Tekintélyes tömegek keltek fel olyan erők ellen, amelyek sok helyen már évek óta rombolják a demokráciát, illetve annak értékeit. A „felkelők” eredményei azonban még nem egyértelműek, ám idővel bizonyára letisztul a kép.
Elképzelhető, hogy a döntő ütközetre már az idén sor kerül. Ám ebben az esetben is alighanem csak évek múlva derül majd ki, hogy sikerült-e letörni a populista-nacionalista hullámot. Az viszont már jól látszik, hogy a demokrácia hívei elszántan és tömegesen szálltak be a küzdelembe.
A csata várhatóan még hevesebb és kiterjedtebb lesz. Bár a fő hadszíntér már az Egyesült Államokra tevődött át, a küzdelem Kelet-Európában is szembetűnő, vagyis abban a térségben, ahol az utóbbi években néhány társadalom önkényeskedő vezetők és pártjuk varázskörébe került.
