2024. március 28., csütörtök

Sokan ültek ittasan volánhoz az ünnepek alatt is

Volt akinél 3,19 ezrelék véralkoholszintet mértek

400-an ültek volán mögé alkoholos állapotban az elmúlt év utolsó és az új év első napján, erről Vladimir Vida, a közlekedési rendőrség igazgatóságának munkatársa számolt be a Szerbiai RTV-nek. Huszonöt személynél 2 ezrelék feletti alkoholszintet mértek, amit agresszív gépkocsivezetésnek is neveznek.

A legmagasabb alkoholszinttel lefülelt gépjárművezetőnél 3,19 ezreléket mértek, számolt be Vida. Az eset Požarevacon történt, a felelőtlen sofőrt 45 napos elzárással büntették. Zomborban és Kragujevacon két olyan személyt is kiiktattak a forgalomból, akik tudatmódosító szerek hatása alatt ültek a kormánykerék mögé.  

Újév éjszakáján, szerencsére nem történt semmilyen incidens, sem komolyabb közúti balaeset, Vladimir Vida szerint ez köszönhető a közlekedési rendőrség által indított fokozott ellenőrzéseknek is. Az akció keretében a hangsúlyt éppen az alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrök kiszűrésére fektették.

Az év első napjának esti óráiban viszont megtörtént az első halálos kimenetelű szerencsétlenség. A baleset Nagykikinda közelében történt, mint kiderült a volánnál ülő áldozat nem használta a biztonsági övet és túllépte a sebességkorlátozást is.

– Hiába hívjuk fel a közvélemény figyelmét a közlekedési szabályok betartásának fontosságára, az embereknek egy bizonyos hányada fittyet hány azokra, mondani sem kell mennyire veszélyes ez önmaguk és mások biztonságára nézve is – hangsúlyozta Vida és kiemelte, hogy az előzetes statisztikai adatok szerint az elmúlt évben történt a legkevesebb halálos kimenetelű baleset.

Tavaly 531 személy vesztette életét balesetekben, ami három százalékkal kevesebb mint 2018-ban. Az illetékesek a közlekedés biztonságát tovább szeretnék emelni, a szigorúbb ellenőrzések mellett a tömegközlekedés népszerűsítésével is.