Ezen a héten beléptünk az új évbe, és ezzel együtt századunk 20-as éveibe. Városunk a főtéren megtartott koncerttel és tűzijátékkal köszöntötte 2020-at. Százhúsz évvel ezelőtt, 1900. január 1-jén, azonban egy sokkal nagyobb eseményt, a századfordulót ünnepelték a szabadkaiak.
A Vasárnapi Újság szilveszteri számában Halász Imre hírlapíró Az új század küszöbén című vezércikkében így vázolta fel az emberiség legnagyobb feladatát a XX. században:
„A tömegek sorsának lényeges megjavítása az a nagy probléma, melyet a XIX-ik század a maga tudományos és technikai vívmányainak gazdag örökségével, mint tehertételt, szállít át a XX-ik századra. Ez a nagy végczél, melyért tovább fog dolgozni a tudomány s melyhez keresni fogja az utat a haladásnak soha nem nyugvó szelleme. Korunk nagy társadalmi betegségei, a vagyon és élvezetek telhetetlen hajhászása, az erkölcsi léhaság, a testi idegesség, a mindezekből sajadzó társadalmi gyűlölködés és az anarkhizmus őrülete késleltetni fogják a nagy czél megközelítését. De higyjük és reméljük, hogy a becsületes demokráczia tisztúltabb világnézete, a műveltséggel erősbödő emberszeretet s a fajunk nemesebb természetében gyökerező családi erények vissza fogják vezetni a jövő nemzedékeket a boldogság ős forrásaihoz: az egyszerűséghez, az igazsághoz és a természethez.”
A szabadkai Bácskai Hírlap a század első napjaiban megjelent számaiban azonban nyomát sem találjuk a fent olvasható magasztosságot, helyette gyilkosságokról, öngyilkossági kísérletekről és meghökkentő történetekről olvashatunk a helyi hírlapban.
Január 10-én például arról számoltak be, hogy egy furcsa vendég tért be a lap szerkesztőségébe.
„Kerge ur dicsekedve jött be a redaktióba, hogy ujévkor milyen rendkívüli számban tisztelegtek nála. Ott volt – amint ő mondja – nála ez alkalommal társadalmunk szine-java, hogy az ujév alkalmából boldogságot kívánjanak neki. Ezek a kívánságok nem voltak egészen önzetlenek, mert a 32 tisztelgő közül, a mint értesültünk, 31 hitelező volt. Mosóné, szabó, vendéglős, főpinczér, házigazda képezte a tisztelgők főkontingensét. Kerge urat annyira meghatották a jókívánságok, hogy kivételképpen ő szökött meg (máskor tőle szoktak a rossz viccek miatt megszökni). Kerge ur azóta bujdosik és most is azzal a feltétellel jött hozzánk, ha megnyugtatjuk a közönséget, hogy egy nagyobb afrikai utra indult el. Készséggel utazott volna el csak Kunbajáig, de félt, hogy ott még utolérik valahogy. Ugy számít, hogy január 15-éig lecsillapodnak a kedélyek és akkor visszatér afrikai utjából.”
A hírlapíróknál azonban sokkal kellemetlenebb helyzetbe kerültek a szabadkai mentősök, ugyanis egy „plébános koronázásán” kellett részt venniük. Hajnali öt órakor egy földműves zavarta fel a mentősöket, hogy menjenek ki Dózsai Antal napszámos házához, ugyanis nagy baj van. A házhoz kiérve a következő jelenet játszódott le:
„Kómikus látvány tárult a mentők szemei elé; egy női ruhába öltözött férfi ült a széken, feje kendővel volt bekötve, nyakában olvasó volt, kezében pedig nyitott könyv.
Amikor a mentőket meglátta, méltóságteljesen felállott és kérte őket, hogy koronázzák meg, mert ő Mamuzsich helyett plébános [A szabadkai Mamuzsits Mátyás (1847– 1900) a Szent Teréz-templom prépost-plébánosa volt. Emellett a helyi Katolikus Néppárt vezetője, a szabadkai Katolikus Kör és a Katolikus Legényegyesület alapítója, valamint a Szabadka és vidéke című heti közlöny elindítója.] akar lenni, fel is vette a ruhát s elmegy a templomba.
A mentők azonnal belátták, hogy őrülttel van dolguk, kényszerzubbonyt adtak rá amit ez békében eltűrt mert szerinte elhozták a misemondó ruhát, azt rá is adták, most már igazán látja, hogy plébános lesz. Csak avval nem volt kibékülve, hogy miért olyan hosszú a ruhának az ujja, hosszas elmélkedés után ezt is megértette, azért, hogy jobban birja feltenni fejére a koronát.”
A beteget végül bevitték a közkórház megfigyelő osztályára.
