2024. március 29., péntek

Pénzbírság a királyhalmi illegális vadliba-tartásért

A szabadkai Szabálysértési Bíróság 30 ezer dináros pénzbírsággal sújtott egy királyhalmi polgárt illegális vadliba tartásáért. Az 51 éves S. K. vétett az ország természetvédelmi törvénye ellen azzal, hogy saját udvarában fogva tartott három szigorúan védett vadlibafajta egyedet (Anser Ansert, vagyis nyári ludat).

A Tartományi Környezetvédelmi Felügyelőség a Tartományi Természetvédelmi Intézettel és a szabadkai rendőrséggel karöltve 2019. július 8-án leplezte le az illegális állattartást, amikor a vádlott nem tudta igazolni az állatok eredetét. Nem értesítette a vadlibák felfedezéséről az illetékes minisztériumot, és a Tartományi Természetvédelmi Intézetet sem, pedig ez törvényes kötelezettsége lett volna.

Nikola Stojnić, az intézet ornitológusa szerint büntetendő tett a szigorúan védett fajok egyedeit a természetből kiragadni és fogvatartani. Mint mondta, sokan azt gondolják, hogy a vadlibákat, mint díszállatokat tarthatják, ám ez szigorúan tilos. Felhívta egyúttal a polgárok figyelmét, hogy hasonló esetben jelentkezzenek a természetvédelmi intézetben.

S. K.-tól elvették a vadlibákat és a Palicsi Állatkertben helyezték el őket ideiglenesen, amíg felépülnek. Később visszaengedik őket természetes élőhelyükre.