2024. március 28., csütörtök

A ma is élő néphagyomány

Doroszlói karácsonyi népszokások elevenedtek meg a szabadkai Lányi Ernő IME színpadán

Doroszlón, a hagyományőrző nyugat-bácskai településen ma is élénken él a bölcsőkézés, betlehemezés népszokása. Ebből is ízelítőt kaptak azok, akik szombaton ellátogattak a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületbe, ahol a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület tagjai és a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai léptek fel. A vendéglátó szabadkai művelődési egyesület Veronika népdalköre is doroszlói népnapi köszöntőkkel kedveskedett a vendégeknek és a közönségnek.

A bölcsőkézés élő hagyomány (Fotó: Muhi Melinda)

A bölcsőkézés élő hagyomány (Fotó: Muhi Melinda)

Doroszlói betlehemesek a szabadkai színpadon (Fotó: Muhi Melinda)

Doroszlói betlehemesek a szabadkai színpadon (Fotó: Muhi Melinda)

A Lányi Ernő IME – Muhi Melindának, a népdalkör vezetőjének ötlete nyomán – három éve határozta el, hogy karácsonyi műsorára meghívja  a hagyományőrző falvak népszokásainak őrzőit, éltetőit.  A gombosi és a kupuszinai hagyományok után most a doroszlói karácsonyi népszokásokkal is megismerkedhetett a szabadkai közönség.

– Minden doroszlói beleszületett a hagyományokba, a népszokásokba, ezek belevésődtek a szívünkbe, a lelkünkbe –fogalmazott L. Móger Tímea költő.

– Nálunk annyira élő ez a hagyomány, hogy gondolkodásmódot, életformát jelent – szögezte le Klemm Valéria kántor.

A bölcsőkézők – Király Alíz, Hencsár Lívia és Hencsár Petra – a hagyományos doroszlói leány viseletbe öltözve léptek fel azzal az összeállításukkal, amellyel már az Ispiláng néprajzi vetélkedő zsűrijének különdíját is kiérdemelték. A betlehemesek – Hegybeli Bence, Cseh Emil, Pelt Flórián, Szabó Alex  és Mészáros Alen – az adventi időszakban házról házra jártak, több helyen bemutatták, milyen az igazi betlehemezés. Doroszló íróinknak is kedves települése volt, itt élt Herceg János, Fehér Ferencnek is volt itt háza. A Fehér Ferenc irodalmi csoport tagjai Szklenovszki Korina és L. Móger Tímea a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó versekkel léptek fel.

A szabadkai Lányi Ernő IME Veronika népdalköre a doroszlói népdalkincsből készült összeállítással lépett fel, Hajagos Katalin, Mikovity Éva és Miklenovics Aranka a karácsony szellemiségét idéző verssel tette meghittebbé a közös ünnepi műsort.