2024. március 29., péntek

Mázlisták Menyegzője

Különleges találkozásokkal az elfogadóbb társadalomért

A magyarkanizsai Mázlisták amatőr színjátszó társulat abban egyedülálló, hogy az Együtt Veled – Értük Értelmi és Testi Fogyatékosok Érdekeit Védő és Segítő Egyesületen keresztül működik. A társulatot fogyatékossággal élő emberek alkotják, akik Mácsai Mónika és Kávai Eleonóra vezetésével szeptemberben mutatták be legújabb előadásukat, amely a Menyegző címet viseli.

Az előadásokon keresztül a fogyatékossággal élők megismertethetik magukat (Szerda Zsófia felvétele)

Az előadásokon keresztül a fogyatékossággal élők megismertethetik magukat (Szerda Zsófia felvétele)

Oláh Tamás rendezőnek ez a negyedik éve, amit együtt tölt a társulattal. Ez alatt az idő alatt három előadást mutattak be.

– Ezek a próbafolyamatok elég hosszúak, a Menyegzőt például másfél évig próbáltuk. Ezt is, mint a korábbiakat, a résztvevők saját improvizációi alapján állítottuk össze. Először beszélgetünk velük, aztán végrehajtunk különböző gyakorlatokat. Így gyűjtünk mozgás- és élményanyagot, amiből nagyjából egy év alatt a csoportvezetőkkel és Tomin Kis Anikóval, a másik rendezővel összeállítunk egy rendszert. A hosszú próbafolyamatra egyrészt azért van szükség, mert a csoport tagjai a Fénybárka napköziben védencek. Hetente egy próbát tudunk tartani, ilyenkor mintegy két, két és fél órát tudunk dolgozni. A másik ok, hogy nagyon sok téma előkerül, és nagyon sokáig keresgélünk köztük. Mivel sok idő telik el az egyes próbák között, a mindennapi élet is be tudja magát lopni ezekbe az előadásokba – magyarázta Oláh Tamás.

Kávai Eleonórát arról kérdeztük, miért fontos a fogyatékossággal élők számára a színházi szereplés, és milyen hozadéka van ennek a közönségre nézve.

– Minden héten tartunk egy próbát, ezeket azonban nem is próbáknak hívjuk, hanem találkozásoknak. A fiatalok erre mindig nagyon készülnek, nagyon fontos esemény ez számukra. Ott megosztják egymással az érzéseiket, élményeiket. Már annak is sok hozadéka van számukra, hogy mindezeket megbeszéljük, például megtanulják meghallgatni és megérteni a másikat. Felelősségvállalást is tanulnak, hiszen a próbákon meg kell jelenni, készülni kell rájuk. A találkozások másik fontos hozadéka az, hogy megtanulják szavakba foglalni mindazt, ami bennük és körülöttük történik. Az is jó hatással van a fiataljainkra, hogy saját magukat adhatják a színdarabokban. Ebből az óriási érzelmi töltetből a közönség is részesül. Szerintem sokakban gátak vannak a fogyatékkal élő emberek felé, az előadások utáni közönségtalálkozókon azonban közelebb kerülhetnek hozzájuk. Ezeken az előadásokon keresztül a fogyatékossággal élők megismertethetik magukat, ha pedig valamit ismerünk, azt könnyebben elfogadjuk. Ez is egy lehetséges út afelé, hogy a társadalom is nyitottabbá és elfogadóbbá váljon – emelte ki Kávai Eleonóra.

A Menyegző című darabról Oláh Tamás elmondta, hogy az előadást a magyarkanizsai premier után Zentán is bemutatják, a tervek szerint pedig további kanizsai előadások is várhatók, illetve Szabadkára és más településekre is szeretnék majd elvinni.