2024. április 20., szombat

Magyarország vette a legtöbb német fegyvert

Az idén csaknem nyolcmilliárd eurós rekordot döntött a német fegyverexport, ebből Magyarország vásárolta a legtöbbet, csaknem 1,8 milliárd euróért.

Magyarországra érkezett a legtöbb német gyártmányú fegyver 2019-ben – írja az Euronews a német gazdasági minisztérium adatai alapján, melyeket a Deutsche Welle közölt.

Idén 7,95 milliárd eurós rekordot döntött a német fegyverexport, ebből Magyarország vásárolt 1,77 milliárd euró értékben. A második helyen Algéria áll, ahová 843 millió euró értékben szállítottak hadászati eszközöket, a harmadik pedig Egyiptom 802 millió eurónyi vásárlással.

Az exportált fegyverek csaknem negyede Magyarországra érkezett. Ezt erősítették meg most a német szélsőbaloldali és zöld politikusok által igényelt év végi adatok is.

A kikért adatokból az is kiderül, hogy a fegyverek, harci járművek és hadihajók 2019-es, a kormány által jóváhagyott exportja megdöntötte a 2015. évi rekordot, és az elmúlt évek után újra jelentős növekedést produkált. Az exportengedélyek már az év közepén meghaladták a tavalyi 5,3 milliárd eurós összértéket.

Csökkent a legellentmondásosabb tételek, a harmadik országokba exportált fegyverek aránya. A nem uniós tag-, illetve nem NATO-tagországokba az exportok 44,2 százaléka ment, a tavalyi 52,9 százalékhoz képest.

Eközben a német fegyverek első tíz vevője között több olyan ország is szerepel, így Algéria és Egyiptom, amelyeket emberi jogi szempontból élesen bírálnak nemzetközi szervezetek.

Szaúd-Arábiába felfüggesztette Németország a fegyverexportot Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolása után.