2024. április 18., csütörtök

Lehet, hogy meg kell hosszabbítani az EU–brit-tárgyalások határidejét

Könnyen lehet, hogy meg kell majd hosszabbítani az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások határidejét – vélekedett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Les Echos című francia lapnak adott, pénteken megjelent interjúban. Szerinte mindkét félnek komolyan meg kell fontolnia, hogy elegendő-e az új kereskedelmi szerződés és egy sor más megállapodás kidolgozására 2020 végéig megszabott jelenlegi határidő.

„Észszerű lenne a jövő év közepén értékelni a helyzetet, és ha szükséges, megállapodni az átmeneti időszak meghosszabbításáról” – mondta a bizottsági elnök.

Nagy-Britannia 2020. december végére „éles határidőt” tűzött ki az új kereskedelmi szerződés kidolgozására, azt feltételezve, hogy a Brexit-megállapodás többszöri halasztásának megismétlődésétől tartva Brüsszel a kereskedelmi megállapodás gyors lezárására fog törekedni.

A Der Spiegel német hírmagazinnak adott másik interjújában von der Leyen a Nagy-Britannia távozására megszabott 2020. december 31-ei határidőről szólva kijelentette: „Ez rendkívüli módon aggaszt engem, mert túlságosan rövid határidő a megvitatandó témák tömegéhez képest”.

Az EB elnöke egy hónappal ezelőtti nyilatkozatában is már aggodalmának adott hangot a szerinte rövid határidő miatt, rámutatva, nemcsak kereskedelmi, hanem oktatási, szállítási, halászati és egyéb témákat is meg kell vitatni.