2024. április 19., péntek

A hanukát ünneplőkre támadt

Amerikában egy álarcos merénylő megkéselt öt haszid zsidót

Egy álarcos támadó megkéselt öt embert New York államban egy rabbi otthonában szombaton késő este, majd elmenekült – közölte a rendőrség és egy zsidó szervezet. A házban több tízen ünnepelték a hanukát. A gyanúsítottat elfogták.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

A sebesültek mindannyian kórházba kerültek, kettejük állapota válságos – tudatta az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa. Később az AP hírügynökség azt írta, hogy nem tudni, milyen állapotban vannak a sebesültek.

A támadás Monsey-ben, New York városától ötven kilométerre északra történt. Egy rendőrkapitány egy-két órával később közölte, hogy a rendőrség talált egy gyanús járművet, és köröznek egy embert, akit a támadás elkövetésével gyanúsítanak. Vasárnap délutáni hírek szerint a támadót már elfogták, és jelenleg rendőrségi fogdában van.

A CNN hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi szóvivőre hivatkozva közölte, hogy a gyanúsított – név szerint Thomas Grafton – csupa vér volt, amikor rendőrkézre került. A New York-i George Washington hídon haladt gépkocsijával, amikor a rendőrök a rendszámtábla alapján azonosították a járművét. A rendőrség helyi idő szerint éjfél után fogta el, incidens nélkül.

A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy bármit tudnának a támadás okáról.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó és Leticia James, az állam főügyésze közleményben ítélte el a támadást. Cuomo később kijelentette, hogy a hanuka ünnepén elkövetett támadást belföldi terrorizmusnak kell tekinteni, és el is várja a hatóságoktól, hogy így kezeljék az esetet. „Nevezzük a nevén ezt: ezek az emberek belföldi terroristák” – szögezte le a kormányzó egy haszid zsidó közösségnél tett látogatásakor a New Yorktól 40 kilométerre északra fekvő Rockland megyében. Cuomo szerint semmi kétség afelől, hogy a bűncselekmény gyűlöletből történt.

„Ez egy intoleráns időszak az országunkban. (...) Haragot látunk, látjuk, amint robban a gyűlölet” – mondta Cuomo, aki szerint a gyűlölet az ország rákfenéje.

Az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa a Twitteren közölte, hogy az eset egy haszid zsidó rabbi házában történt. A rabbi legalább száz vendégével a hanukát ünnepelte éppen, a nyolcnapos ünnep hetedik estéjét. Több más forrás zsinagógaként azonosította az épületet, igaz, a rabbi háza egy zsinagóga mellett van.

Monsey a Hudson folyó völgyében fekszik, és a völgyben több olyan város is van, ahová az utóbbi években sok haszid zsidó költözött – jegyezte meg az AP.

New York város rendőrsége az eset hatására bejelentette, hogy intenzívebbé teszik a járőrözést a zsidók lakta kerületekben. New York város tágabb térségében (New York és New Jersey államokban) az utóbbi időben több erőszakos antiszemita támadás történt.