A történetírás ethoszáról

Gondolatok egy történészi konferencia kapcsán

Mák Ferenc

2019. december 30., 18:19 >> 2019. december 30., 19:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Esztendőzáró számvetéseim sorában elsőként kell említenem a Mi most a múltunkat építjük címmel Zentán a közelmúltban a Délvidék XIX. századi történetíróiról és a történetírás eredményeiről megtartott tudományos tanácskozást, amelynek során tizenhat kiváló történészünk tett kísérletet az 1867-es kiegyezést követő fél évszázad történetírói teljesítményének értékelésére. Tudósaink fényes történeti korszak eredményeit összegezhették – s tették ezt őszinte meggyőződéssel. Iványi István, Dudás Gyula és Érdujhelyi Menyhért nemzedéke ugyanis a maguk korában az ugyancsak 1867-ben megalakult Magyar Történelmi Társulat céljait, útmutatásait és tudományos törekvéseit követték, amikor kutatásaik, történetírói munkásságuk során az elmúlt korok értékeinek föltárására törekedtek. Valamennyien határozottan fölismerték, a történetírás már szakított a mesék, a hősi legendák és a mitológiai történetek világával, aki az elmúlt századok eseményeinek valódi föltárására és leírására szánta el magát, annak mindenekelőtt az írott forrásokra kell hagyatkoznia, a föltárt adatok sokaságának értékelés során juthat csak el a nemzeti múlt valós történetéig.

Gróf Mikó Imre

Egy, a Magyar Történelmi Társulat megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Szilágyi Adrienn szerkesztésében Budapesten megjelent kötet, a Hét társulati elnök (2018) című jubileumi kiadvány segít a magyar történetírás korabeli eseményeinek értékelésében. A hét – voltaképpen nyolc – társulati elnök sorában az első „Erdély Széchenyije” volt, akinek pályáját A Magyar Történelmi Társulat első elnöke – Gróf Mikó Imre című tanulmányában Egyed Ákos mutatta be. Mikó Imre korának azon közössége iránt mélységesen elkötelezett nemesek sorába tartozott, akiknek határozott Erdély-tudatuk volt, s akik minden erejüket, tehetségüket és befolyásukat népük fölemelésére fordították. Tekintélyes közéleti személyként 1859-ben hatalmas politikai küzdelmek után Mikó Imre megalakította az Erdélyi Múzeum-Egyesületet. Programadó beszédében kiemelte: „Ha múzeumunk lesz: a tehetséges ifjú, a lelkész, a tanár, a hírlapíró, az irodalom férfia, a tudomány és művészet valamennyi barátja és mívelője lelend magának forrást, honnan ismereteit gyarapítsa, eszközöket, mik által tehetségeit kifejtse; tért, hol magát kitüntesse.” Szándékát és sikerét báró Eötvös József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Toldy Ferenc titkár közös levélben üdvözölte, hangsúlyozva cselekedetének nemzeti jelentőségét is. Egyed Ákos tanulmányában hangsúlyozta: az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkássága és magyarországi ismertsége el nem hanyagolható tényezője volt annak, hogy létrehozóját és elnökét 1867-ben alkalmasnak találják az akkor megalakuló Magyar Történelmi Társulat elnöki tisztére is. Személyében „olyan tudomány- és művelődéspártoló arisztokrata politikus került a Társulat élére, aki messzemenően meghatározta a Társulat irányvonalát, amennyiben a Történelmi Társulat és a mindenkori politika szoros kapcsolatát állította előtérbe”.

Felettébb bátor cselekedet volt, hogy történésztársai a maga korában igen nagy tekintélynek örvendő Horváth Mihály ellenében az erdélyi Mikó Imre mellett döntöttek. Horváth Mihály és Mikó Imre mindketten a polgári nemzet előrehaladásában rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak a történelmi múlt megismerésének, ezért a magyar történetírást a források, a kútfők szorgalmas feltárása, az adatok kritikai értékelése révén vélték tudományos szintre emelni. Horváth a szabadságharcos hagyományra épített, Mikó viszont a kiegyezés korának nemzeti problémáit részesítette előnyben, s e problémák sorában az első helyen szerepelt a nemzetiségi kérdés. Ennek hangsúlyozásakor kiemelte: „nekünk a béke és egyetértés legelső, legfőbb, sőt életszükségletünk, avégre, hogy helyreállított alkotmányunkat magunk s a velünk élő népek javára használhassuk, a benne lévő jó magvait kifejthessük, s ami még hiányzik, békés, törvényes fejlődés, fokozatos, ildomos haladás és lassú, biztos erősödés által megszerezhessük”.

Mikó Imre a Magyar Történelmi Társulat 1867. július 2-án megtartott választmányi ülésén elmondott elnöki beszédében hangsúlyozta: „alkotmányunk új életre ébredésével” az egyesülési szellem a tudomány mezején is jelentkezett, s a társulat megalakulásával a „történetmívelés” magasabb stádiumába lépett. „Komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. […] Helyzetünk és erőnk túlbecsülését, a nemzeti elfogultságot kerüljük; ennek levetkőzése nélkül politikai állásunkat soha nem fogjuk fel helyes nézőpontból. Mi együtt élünk a birodalom és Európa népeivel: úgy egynek kell elismernünk a jóllét és műveltség, a jog és szabadság, a népek és emberiség érdekeit.” Az 1868. május 14-én megtartott közgyűlésen elmondott beszédében még határozottabb volt, amikor a forrongó közép-európai politikai körülményekről beszélt. Rámutatott: a társadalom felszíne a forradalmat követően, úgy tűnik csendes, de a mélyben továbbra is forrnak az indulatok. „A nemzetiségi politika izgatásra használása miatt Európában itt-ott még mind sok a gyúanyag, legtöbb tán a mi déli szomszédságunkban és nálunk. A bizalmatlanság a népek közt nagy, a rokonulási hajlam kevés, ami van is, az egymás elleni izgatások folyvást hűtik, apasztják. A legkisebb nemzetiség, mely valahol élő nagyobb számú fajrokonokra hivatkozhatik, önállást és állami attributumokat követel. E követeléseket nálunk is itt-ott hangoztatják. Magyarország népei éthnographia és nyelv tekintetében különbözhetnek ezentúl is, mint eddig, de intézmények és jogok, szabadság és műveltség tekintetében nem. Ők egy politikai és történeti egységet képeztek századok óta, s azt kell képezniök ezután is. Ezt Közép-Európa sorsa, a monarchia érdeke kívánja.” Gyáni Gábor a Hét társulati elnök című kötet előszavában úgy véli, a Magyar Történelmi Társulat minden bizonnyal egyike a legpatinásabb magyar tudományos társaságoknak. A délvidéki történetírók elvégzett munkájukkal és tevékenységükkel méltók voltak e jeles társulathoz.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége