2024. március 28., csütörtök

Pirotechnikai eszközöket csak legálisan!

A Szabadkai Rendőr Igazgatóság felhívást tett közzé, amelyben arra kérik a polgárokat, hogy az előttünk álló ünnepekben ne vásároljanak pirotechnikai eszközöket illetéktelen személyektől, illetve olyan helyeken, amelyek nem erre a célra szakosodtak, mint például piacokon, valamint utcai árusoktól.

A rendőrség illetékesei arra emlékeztetik a polgárokat, hogy zárt térben, illetve olyan helyeken, ahol több személy tartózkodik, tilos a pirotechnikai eszközök használata, ugyanakkor a tűzijátékokat is csak jogilag felhatalmazott személy használhatja fel az arra a célra kijelölt helyen, a Belügyminisztérium által kibocsátott végzés birtokában.

A Szabadkai Rendőr Igazgatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a pirotechnikai eszközök jogtalan forgalmazását, valamint használatát. Azon jogi-, illetve magánszemélyek ellen, akik jogtalanul pirotechnikai eszközöket árusítanak, a törvényben előírt módon lépnek fel, és a szóban forgó eszközöket elkobozzák tőlük, áll a rendőrség felhívásában.