2024. április 18., csütörtök

Dulakodás a parlamentben

A Szerb Haladó Párt és a Dveri mozgalom képviselője, továbbá Aleksandar Vulin, védelmi miniszter is résztvevője volt annak a fizikai leszámolásnak, amely a mai parlamenti ülésen történt. A tettlegesség nem fajult el, ugyanis a biztonságiak pillanatok alatt közbeléptek, és szétválasztották az egymásnak ugró feleket, mégis ez a jelenet határozta meg a képviselőház további ülését.

A lökdösődők körül nyomban takaros tömeg verődött össze (Fotó: Beta)

A lökdösődők körül nyomban takaros tömeg verődött össze (Fotó: Beta)

A parlament napirendjén a katonaságot, az ország védelmét és a nemzetbiztonságot érintő előírások szerepeltek. A kedd óta tartó ülésmenetben a képviselők a módosítási indítványokról folytathattak vitát, ennek ellenére a felszólalási idejüket arra használták, hogy a Montenegróban történt parlamenti összetűzésről folytassanak vitát, illetve arra térjenek ki, vajon a szerb állam kellő mértékben állt-e ki a letartóztatott montenegrói szerb kisebbséget képviselő parlamenti képviselők mellett.

Elsősorban Đorđe Vukadinović független képviselő és Maja Gojković házelnök között folyt a vita. Vukadinović szerint Szerbia nem áll ki kellőképpen a montenegrói szerb kisebbség védelme mellett, szavai szerint Aleksandar Vučić államfő és Milo Đukanović montenegrói államfő szoros barátsága miatt, nem lépett fel kellően keményen az egyébként a montenegrói parlamentben ellenzékben lévő szerb képviselők mellett. Gojković ugyanakkor arra igyekezett rámutatni, hogy az így is feszült helyzetet csak békés úton lehet megoldani, majd azzal vádolta meg Vukadinovićot, hogy a Dveri listáján került a parlamentbe, most pedig nem mer politikai állást foglalni Boško Obradović ellen.

A vita közepette egy év távolmaradás után Boško Obradović és Ivan Kostić, a Dveri képviselői kezükben transzparenssel jelentek meg az ülésteremben. Transzparensükkel a szószéknél Đukanović ellen tüntettek. Ez nem tetszett az SZHP képviselőinek, Aleksandar Martinović felállt, hogy eltávolítsa Kostićot a szószéktől, így először ők, majd Obradović is bekapcsolódott a lökdösődésbe, majd Aleksandar Vulin is felpattant.

Pillanatok alatt tömeg alakult ki az egymásnak feszülő felek körül, hogy szétválassza azokat. Maja Gojković igyekezett az elnöki posztról rendre inteni a képviselőket, majd arra kérte a biztonsági őröket, hogy ne alkalmazzanak erőszakot. Obradovićot és Kostićot kikísérték a teremből, ám az ülés hátralévő részében ez a jelenet határozta meg a hangulatot.

Vulin ezt követően kiemelte, hogy ő már a reggeli órákban figyelmeztette a parlamenti képviselőket, hogy szándékos provokációra történik majd az ülésteremben is, mert egyesek azt akarják bebizonyítani, hogy a montenegrói események Belgrádban csapódnak le.

A napirenden szereplő katonaságról szóló törvény módosítását, az ország védelmének stratégiáját, valamint a nemzetbiztonsági stratégiát, illetve a Csehország és Szerbia közötti katonai együttműködésről szóló megállapodást is délután megszavazta a köztársasági képviselőház.