A síró mikulásvirág

Csík Mónika

2019. december 28., 16:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A tél talán legszebb szobanövénye a mikulásvirág, hiszen abban az időszakban virul teljes pompájában, amikor zöldellő társainak zöme „pihen”, készül a tavaszi virágzásra. Tűzpiros levelei a legszembetűnőbbek rajta, holott sárga bimbószerű virágokat is hoz, de olyan aprókat, hogy alig tűnnek fel a piros levélözön tövében. Az adventi időszak kezdetére már megjelennek a virágüzletekben és a virágárusok standjain a fiatal mikulásvirágok, s ha szerencséje van velük a vásárlóknak, az egész ünnepi időszak alatt megtartják piros levélkoronájukat, a béke és a szeretet melegségét jelképezve. Magyar megnevezésük a Mikuláshoz kötődik, hiszen december elejére, Szent Miklós napjára már beszerezhetőek a legszebben viruló példányok, amelyeknek színe a Mikulás bordó kabátjának és sapkájának színét idézi, szláv megnevezése pedig a karácsonyhoz kötődik, hiszen karácsonyi csillag (božićna zvezda) néven ismert, a levelek csillagszerű elrendezésére utalva. A növénynemesítők fantáziájának köszönhetően ugyan már vannak fehér, rózsaszín sőt cirmos levelű mikulásvirágok is, de az ünnepek hangulatához talán mégiscsak a piros színűek illenek leginkább.

Én magam is igyekszem minden évben már december elején beszerezni egy mikulásvirágot, olyan szerencsém ugyanis még soha nem volt vele, hogy kitartson a következő év karácsonyáig. Igaz, volt egy egészen hosszú életű példányom, amely négy évig nődögélt a konyhaasztalon, felnyújtózva majdnem egyméteresre, ám piros levelet nem hajtott soha többé, csak zöldeket. Egy szakkönyvben javasolták a megmetszését, de sajnos belepusztult a kurtításba. Így hát minden évben új reménnyel vásárolom meg, vagy várom a páromtól Mikulás-ajándék gyanánt az újabb példányt, bízva benne, hogy hátha szerencsém lesz hozzá, és nem megy tönkre nálam a virág.

(Illusztráció - Pixabay.com)

Idén egy piaci virágstandon válogattam a piros virágözönben, s az árus – tanácstalanságom látva – megpróbált rábeszélni egyre. Hátulról húzta elő, a pult mélyéről, s úgy dicsérte a virágot, akár kupec a lovát. Alig győzte szuperlatívuszokkal, hogy sűrű, meg sok a fiatal hajtása, s mire az aprócska levelek megnőnek, olyan virág lesz belőle, hogy csudájára járni – hajtogatta, és kérdésemre, hogy mik azok a fehér pöttyök a leveleken, megnyugtatott, hogy hát azok csak a könnyei, hiszen sír a virág, szenved a szállítás során a viszontagságoktól, egy nyugodt, békés helyre vágyik, nem piaci asztalokon senyvedni, celofánba nyomorítva… Tapasztalt piacozós vagyok, s az eladói praktikák zömét is ismerem, de ezzel a sírásos szöveggel mégis „elkábított” az árus. A gondolataim mélyén ugyan ott lüktetett a gyanú, hogy nem véletlenül dicséri éppen ezt a példányt az asszonyság, nagyon túl akarhat adni rajta, de valahogy meghatott az elképzelés, hogy sír szegény virág, és ösztönszerűen meg szerettem volna menteni. Az említett példányt választottam hát a sok közül, és bár a hazafelé vezető úton már egyre erősebb lett bennem a bizonyosság, hogy át vagyok verve, mégse tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy talán megmentettem egy boldogtalan virágot.

Az árus tüsténkedésének oka odahaza hamarosan nyilvánvalóvá vált, ugyanis a „sírós” leveleken a melegben felszívódtak a tejszerű cseppek, és a helyükön látható barna foltok terjedni kezdtek, majd pár nap alatt le is hullottak az elszáradt levelek. Rosszkedvűen tanulmányoztam napról napra, hogy vajon hány levél lehet még a sírásban érintett, és bújtam az internetes növénygondozási tanácsadók rovatait, hátha találok épkézláb javaslatot a virág megmentésére. Az olvasottakat megpróbáltam betartani: olyan helyiségbe tenni, ahol 16–20 fok közötti az átlaghőmérséklet, keresni olyan helyet neki, ahol éri a nap, de csak a szűrt napfény, vigyázni, hogy még véletlenül se álljon huzatban, és mivel szereti, ha naponta langyos vízzel megpermetezik, hát permetezgetem meg itatgatom. Néha arrébb húzom a cserepét, ahogy ballag a nap, egyszóval követjük a fényt, és árnyékolok neki, a huzat miatt, ha netán nyílna az ajtó…

Magam se tudom egyébként, hogy mennyire gondozom helyesen, elvégre az általános tanácsok sem örök érvényűek, hiszen minden egyes növény – hozzánk, emberekhez, vagy az állatokhoz hasonlóan – külön személyiség. Ami beválik ennek, az nem jó annak, ami bejön egyiknél, még véletlenül se jön be a másiknál… Mindenesetre a mikulásvirágom felhagyott a sírással. A beteg leveleit szép sorban elhullajtotta, és úgy tűnik, új levélkék készülnek fakadni a szárán. A koronáján lévő kis piros „pihék” is növekedésnek indultak, és az egész növény délceg, peckes, akár egy hercegnő. Egy gyógyulgató hercegnő, akinek azért nyilvánvalóan sajoghat még itt-ott, de már egészen virgonc. A végén még igaza lesz a virágárusnak: ha az aprócska levelek megnőnek, olyan virág lesz belőle, hogy a csudájára járni. Csudájára járhat, aki még nem látott olyan mikulásvirágot, amely pityergés helyett egészen vidám.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége