2024. április 25., csütörtök

„Egy fotóriporternek mindent tudnia kell”

Az újvidéki és vajdasági hivatásos fotósok legjobb munkáinak kiállítása a tartományi székvárosban

Az újvidéki és a vajdasági hivatásos fotóriporterek Objektívan című, hagyományos évi kiállítása hétfőn este nyílt meg a Vajdasági Múzeumban, ahol január 20-áig tekinthető meg a 120 alkotás. Párhuzamosan ezzel megnyílt Ótos Andrásnak, lapunk fotóriporterének a 35 éves munkásságát bemutató önálló kiállítása, amely a Magyar Szó fennállásának 75. évfordulójához is kapcsolódik.

Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke nyitotta meg a tárlatot.

– Nagy értéknek tartom, hogy ma már a fotót művészeti alkotásnak tekintik. Elég csak megnézni az itt kiállított munkák minőségét – jelentette ki. Elmondta, hogy politikusként szinte napi szinten barátkozik az újságírókkal, fotóriporterekkel, és bizalma van azok iránt, akikkel dolgozik. Örömét fejezete ki, hogy a munkásságának 35 évét ünneplő Ótos András mintegy 12 éve állandó fotóriportere a tartományi képviselőháznak. A kiállítás megnyitását az ő kérésére vállalta, valamint azért, mert a Magyar Szó napilap megjelenésnek 75. évfordulóját ünnepli.

– A fénykép kifejezi azt, amit a tehetséges újságírónak is nehéz kifejeznie – hangsúlyozta a tartományi képviselőház elnöke, hozzáfűzve, hogy a legjobb fotóriporterek nemcsak a Magyar Szó, hanem a többi helyi médium munkatársai is.

A Vajdasági Múzeumban látható kiállítás anyagát Lennert Géza újvidéki fotóművész válogatta, aki szintén ünnepelt, hiszen fotós-pályafutásának fél évszázadával, 48 önálló kiállítással és számos hazai és külföldi elismeréssel dicsekedhet.

* Hogyan értékeled a beérkezett munkákat?

– Nagyon jó anyag érkezett, és a beérkezett munkákból nem volt nehéz válogatnom. Ótos András tárlatának képeit nem én válogattam. Ő azonban megkért, kurátorként tanácsoljam, hogy mely képeket állítsa ki.

* Mire vagy legbüszkébb, ha visszatekintesz ötven éves fotózási pályafutásodra?

– A Jó Pajtásban töltött évekre vagyok a legbüszkébb, noha ott fotóriporterként kevésbé voltam foglalkoztatva, mint más területeken. Ezzel a munkával párhuzamosan csináltam a magam fotós dolgait, és ott is születtek érdekes dolgok és újbóli megnézésre érdemes dolgok. Vannak filmjeim, amelyeket át szeretnék nézni, és amelyeket be kellene szkennelni. Mert harminc-negyven év múltán azok a képek is érdekessé válnak, amelyek abban a pillanatban nem tűntek annak: azt a házat lebontották, amaz az utca már nem úgy néz ki, az az ember már nincsen...

* Mely munkáidra vagy a legbüszkébb? – kérdeztük Ótos Andrást, aki 35 éve foglalkozik fotózással, fotóriporter, képszerkesztő. A 75 éves Magyar Szónak önálló kiállítással állított emléket.

– Minden fotómra büszke vagyok, amely megjelenik a Magyar Szóban, mert az már eleve az én választásom a temérdek fotózott anyagból. Azokra a fotókra jobban vagyok büszke, amelyek olyan politikai vagy más eseményeken születtek, ahová nehezen tudtam eljutni. Például akkreditációt szerezni, és Ferenc pápával végigjárni a romániai látogatásának útját, esőben fölérni a dombtetőre.

E tárlatomon a látogatók megtekinthetik a sport, a háborús övezet, Vukovar, Bosznia, napi politika és más témájú képeimet… Egy fotósnak mindent tudnia kell. Nagy cégeknél specializált fotósok dolgoznak, például, akik csak sporteseményekre, -témákra szakosodtak, a Magyar Szóban mindent kell tudni, és mindent kell fotózni, és napi rendszerességgel négy-öt eseményt fedni.

Amikor fél órám van lapzártáig, akkor már előre kell gondolkodnom, mi lesz a kép, illetve mi lesz a képen. A fejemben elképzelem a képet, és azt próbálom a képen visszaadni, ami, aki a legfontosabb, akiért van az esemény. Hogy a képről az olvasó egyből „elolvassa”, hol voltam, mit csináltam, ki volt azon az eseményen. Mivel egy képben kell gondolkodni, abban az egy képben mindent meg kell mutatnom. Mivel előre gondolkodok, könnyű kiválasztani az eseményt megörökítő pár száz képből kiugrik az, amelyet elküldök a szerkesztőnek – mondta Ótos András, aki 1984-től a Magyar Szó munkatársa. A szerkesztőség állandó fotóriportereként minden jelentős politikai és sporteseményt követett. A kilencvenes években a testvérháború idején Szerbiában, Horvátországban és Koszovóban fényképezett. Magyarországon és Franciaországban Dormán Lászlóval közös kiállításon állította ki háborús képeit. Fotóriporteri munkájáért többek között Forum Díjat és Tanjug Különdíjat kapott.

Az újvidéki tárlaton Darko Dozet, Szabó Imre, Dávid Csilla, Dudás Szabolcs, Ótos Anabella, Jaroslav Pap, Anđelko Vasiljević, Szabó Imre, Nenad Karlić, Jaroslav Pap, Aleksandar Jovanović, Branislav Lučić, Marija Erdelji, Ilija Ramić, Radivoj Hadžić, Veronika Vujačić és más fotóriporterek munkáit az élet legkülönbözőbb területéről a polgárok 2020. január 20-áig tekinthetik meg a Duna utca 35. alatti Vajdasági Múzeumban, az önkormányzat támogatásának köszönhetően.