2024. április 20., szombat

Újra áll a karácsonyfa Csernobilben

A Csernobil közeli Pripjaty szellemvárosban az 1986-os atomkatasztrófa után először állítottak karácsonyfát, melyre a hagyományos díszek helyett az egykori lakók családi fényképeit aggatták fel – jelenti a BBC.

A szervezők ezáltal a térségre irányítják a figyelmet, melyet múzeummá szeretnének alakítani minden fennmaradt épülettel együtt. A fenyőfa pozitív üzenet küld a világba, és ez otthon, de külföldön is remélhetőleg kedvező visszhangra talál. Pripjatyban 33 évig nem állítottak karácsonyfát, a közös díszítéssel pedig azt szeretnék megmutatni, hogy lassan visszatér az élet az elhagyatott városba és környékére. Különösen fontos erre emlékeztetni most, amikor a nyugati világ a karácsonyt ünnepli, mivel a turizmusnak köszönhető, hogy Pripjaty immár az emberiség fő kulturális útvonalaihoz tartozik, emlékeztetnek a helybeliek.

Az élet lassan visszatér ebbe a térségbe, ám nem az egykori lakóinak köszönhetően, akik valamikori lakóhelyükre az emlékek miatt tértek vissza az évzáró ünnepek idején, hanem a turisták miatt, akik mind nagyobb számban keresik fel a térséget.

Jaroszlav Jamaljenko, az övezet irodavezetője szerint turisták százai érkeznek naponta a katasztrófa helyszínére, akik talán azért is jönnek, hogy levonják a tanulságokat. Szerinte Pripjaty térségét kiemelt fontosságú nemzeti emlékhellyé kellene nyilvánítani Ukrajnában, és az UNESCO a világörökség helyszínei közé kellene vegye.