2024. április 19., péntek

És mégis zümmög

Kovács János emlékére

És mégis mozog – állította határozottan Galileo Galilei röviddel a halála előtt, 378 évvel ezelőtt. A legenda szerint az olasz csillagásznak emiatt kellett végül meghalnia, azért, mert makacsul hitt abban, amit az akkori világ szentül elutasított. Kovács János, vagy ahogy szerkesztőségen belül hívtuk, TKJ is hitt abban, amit állított: Zümmög. Hogy mi zümmög? A szerkesztőségi asztala mellett lévő szekrény. János számítógépe a deszknek nevezett részben volt, a „zümmögő” szekrény balkéz felől „szólt hozzá”, nagyjából kétméteres távolságból – minden nap, heteken, hónapokon keresztül. – Továbbra is zümmög – mondogatta, mielőtt leült. Időnként odahajolt a szekrényhez, „belehallgatott” az éterbe, és megismételte: Zümmög.

Zümmögés balról – a fotó öt évvel ezelőtt készült, a tévé akkor már régen a múlté volt, a szekrény viszont még ma is megvan (Dávid CSilla felvétele)

A kollégákat nemigen izgatta sem János felfedezése, sem a zümmögő szekrény, akkoriban, a múlt évszázad kilencvenes éveiben a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségében igen aktív és zajos társadalmi élet folyt – kiabálás, írógépcsattogás, sűrű dohányfüst – ha zümmög is, kit érdekel? Jánost érdekelte. Kitartott álláspontja mellett, hitt abban, amit hall. Még akkor is, amikor a kollégák heccelődő vigyor kíséretében rákérdeztek: Ma is zümmög? Gyere, lelökünk még egyet lent a klubban! János nem tágított, meggyőződésére nem hatott ki a rosszmájúság. Délutánonként, esténként szeretett dolgozni, olyankor, amikor a piaci zsivajnak is beillő lárma már többnyire elcsitult, kettesben maradhatott a zümmögéssel. Mint a legtöbb, krónikus állapot, „egy szép napon” a zümmögés is egyetlen pillanatban szűnt meg. – Ki volt az a marha, aki bekapcsolva hagyta a tévét? – nyitotta ki hangos felháborodással a kulcsra zárt szekrényajtót valamelyik sportos kolléga. A középnagyságú, akkoriban már legalább húszéves, fekete-fehér Ei tévékészülék hosszú hónapokon keresztül „havazott” odabenn. Sokan nem is tudták, hogy a szekrény mélyén lapul, csak nagyon ritkán volt rá szükség. Általában rangos sportközvetítéseket, olimpiákat követett a sportrovat, az eredményeket várták… A story több szempontból is tanulságos: egyrészt az emberi makacsságot, ragaszkodásos kitartást méltányolja, másrészt rámutat akkori iparunk színvonalára – jól érzékelteti a '70-es évek Jugoszláviájában gyártott háztartási kellékek minőségét. Ha János ma élne, és bejárna a szerkesztőségbe, hasonló helyzetben valószínűleg egészen mást mondogatna. Talán valami ilyesmit: füstöl.