2024. április 19., péntek

Elfogadták a 2020-as költségvetést

Utolsó idei ülését tartotta meg a zentai községi képviselő-testület

A zentai községi képviselő-testület pénteken megtartott ülésének legnagyobb vitát kiváltó pontja a község 2020-as évi költségvetéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása volt, amit végül szavazattöbbséggel elfogadtak a képviselők.

Czegledi Rudolf polgármester elmondta, hogy a javaslat elsődleges célja az intézmények működésének biztosítása, a jövőre esedékes választások költségeire pedig mintegy hatmillió dinárt irányoznak elő. A 2020-ban várható beruházásokról szólva elmondta, hogy a Thurzó Lajos Általános Iskola idén megkezdett felújítását a tervek szerint jövő májusban fejezik be, illetve jövőre dolgozzák ki a Stevan Sremac Általános Iskola tervdokumentációját, és kezdik meg a felújítást. Az idén már hozzákezdtek a járdák felújításához, ezt jövőre tovább folytatják, emellett szeretnék befejezni a csatornahálózat kiépítését, illetve a Halászcsárda felé vezető út középső szakaszának aszfaltozását is. Folytatódni fog a városháza épületének a felújítása is, ehhez az önkormányzat a nyílászárók cseréjéhez és a homlokzat fölújításához is pályázatot nyújt be. A Művelődési Ház előcsarnokának felújításáról elmondta, hogy az csaknem befejeződött, várhatóan januárban lesz az átadás. A gerontológiai központ kiépítésére és a kórház felújítására vonatkozó tervdokumentációk már elkészültek, jóváhagyásuk folyamatban van. A Szabadka–Zenta vasútvonal felújításának befejezése a jövő év első negyedére várható, ami a tömegközlekedés korszerűsítése mellett a kikötő jelentőségét is megnöveli, hiszen a zentai lesz a szabadkai vasúthálózathoz legközelebb eső kikötő. Jövőre várható azon munkálatok negyedik, utolsó szakaszának a befejezése is, amelyek révén a Zentai Történelmi Levéltár és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet számára a kaszárnyában biztosítanak munkateret. Elmondta azt is, hogy a mezőgazdasági termelők továbbra is számíthatnak támogatásra, és a dűlőutak kövezését is folytatni szeretnék 2020-ban.

Az ülésen számos más pontot is megvitattak és elfogadtak, amelyek közül több a különböző helyi rendeletek módosításáról, kiegészítéséről szólt, illetve elfogadták a kommunális vállalat és az Elgas Közvállalat üzletviteli programját, valamint a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ és a község választási bizottságának tisztségviselőiről szóló határozatokat.