2024. március 28., csütörtök

Győrben az olimpiáért

Tegnap kiderült, hogy Győrben rendezik meg márciusban a női kézilabdázók egyik olimpiai selejtező tornáját. A sportág világszövetségének (IHF) pénteki tájékoztatása szerint a március 20. és 22. közötti három kvalifikációs viadalra Magyarországon, Spanyolországban és Montenegróban kerül sor. A Rába-parti városban a házigazda magyarok mellett Kína, Szerbia és az olimpiai címvédő Oroszország válogatottja lép majd pályára, és a kvartettből az első két helyezett szerez tokiói kvótát.
A Japánban rendezett, vasárnap befejeződött világbajnokságon Kim Rasmussen együttese a 14. helyen végzett, de a többi eredmény alapján a tavaly decemberben elért Eb-hetedik hely is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a kijusson az olimpiai selejtezőre. Szerbia a vb-n hatodik lett, így vehet részt a kvalifikáción. Angola, Brazília, a Koreai Köztársaság, Franciaország, Hollandia és Japán már biztos olimpiai résztvevő.

A selejtezőcsoportok, 1. csoport: Spanyolország (rendező), Svédország, Szenegál, Argentína. 2. csoport: Magyarország (rendező), Oroszország, Szerbia, Kína. 3. csoport: Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, Koreai NDK.