2024. március 29., péntek
VÍZILABDA

Šefik ismét a Partizannál

A belgrádi Partizan Vízilabdaklub közleménye szerint a sportág hazai legendája, Denis Šefik a napokban visszatért egykori egyesületéhez, s a jövőben ő tölti be a klub sportigazgatói pozícióját. Šefik korábban a kragujevaci Radničkinél kapusedzőként tevékenykedett, onnan csábította el a fekete-fehérek vezetősége. Nehéz dolguk bizonyára nem volt, a válogatott egykori kapusa háromszor is megfordult a fővárosi klubban, 1992 és 1995 között, majd az 1999/2000-es és a 2004/2005-ös idényben védett a Partizannak.

Szerbia döntős a vb-n

Olaszország 9:7-es legyőzésével bejutott a Kuvaitban zajló U20-as vízilabda-világbajnokság döntőjébe az Uroš Stevanović vezette szerb korosztályos válogatott. A fiúk eddig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, százszázalékos mérleggel meneteltek a fináléig, ahol Görögország ellen mérkőznek. Stevanović csapatának nem lesz könnyű dolga, hiszen a görögök ebben a korosztályban tavaly Európa-bajnokságot nyertek, ráadásul a csapat gerince nem is változott az elmúlt időszakhoz képest. A szerbek tavaly a csalódást keltő hatodik helyen végeztek, viszont Kuvaitba teljesen új csapattal érkeztek – tíz új játékos került a keretbe –, így akár meg is lephetik a görögöket.

Döntőt játszhatunk, de nem szabad elbíznunk magunkat. A legfontosabb mérkőzés még hátravan, most kell igazán megmutatnunk, mit is tudunk. Remélem, a fináléra is sikerül átmenteni az eddig formánkat, és akkor nem lesz baj” – mondta az olaszok elleni elődöntőt követően a szerb szakvezető.

A magyarok kevésbé sikeres vb-t zártak, a Kemény Kristóf által irányított gárda a csoportmeccsek során uralta a mezőnyt, a nyolcaddöntőben azonban kikapott Montenegrótól (15:14), és végül a kilencedik helyért játszhatott. A helyosztón Kanadával néztek farkasszemet, és 15:6-ra nyertek.