2024. április 20., szombat

Bakondi: Az ünnepek alatt is a biztonság az első

Az ünnepek alatt is a biztonság az első, folyamatosan monitorozzuk a magyar határ körüli helyzetet

Az ünnepek alatt is a biztonság az első, folyamatosan monitorozzuk a magyar határ körüli helyzetet – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Bakondi György kiemelte: a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a balkáni útvonalat és közvetlenül a magyar határokat. Közölte: nem mérséklődik, hanem romlott az európai migrációs helyzet az idén az előző évhez viszonyítva.
A magyar határon jelentősen növekedett a migrációs nyomás, ezért a katonai és rendőri erők a megfelelő létszámban és technikai támogatással végzik a feladatukat az ünnepek alatt is – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, és köszönetet mondott a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak, akiket arról biztosított, hogy minden szükséges támogatást megkapnak.
Tájékoztatása szerint pénteken 235 határsértőt fogtak el a határokon, ennyi ember egy nap alatt 2015 óta nem próbálkozott illegálisan az országba jutni. Közülük a román szakaszon tíz embert, öt palesztint és öt szírt, a szerb szakaszon pedig 38 esetben 225 embert, 195 szírt, 11 afgánt, 9 algériait, 3 tunéziait, 2-2 palesztint és irakit, valamint 1-1 líbiait, törököt és szudánit fogtak el.
Közölte: Magyarország szerb határszakaszán a tavalyi hatezerhez képest az idén eddig 14 551, a horvát szakaszon a tavalyi 139-cel szemben 299, a román szakaszon a tavalyi 204 helyett 490 illegális határsértőt fogtak el, az ukrán szakaszon pedig a tavalyi 57-tel megegyezik az idén is a számuk. Hozzátette: az idén eddig 149 embercsempészt fogtak el, míg tavaly egész évben 134-et.
„Nem engedünk semmilyen politikai nyomásnak, továbbra is megvédjük a magyarok biztonságát és a magyar határt” – fogalmazott.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a migrációs nyomás erősödése azt jelzi, hogy nagyszámú utánpótlás áll rendelkezésre, és nem csökkentek azok a tényezők, melyek a szervezésben, finanszírozásban, politikai támogatásban bátorítólag hatnak a migránsokra. Emellett az, hogy Törökország körülbelül egymillió embert tervez visszatelepíteni szír területekre, számos embert útnak indulásra ösztönzött. Ez látszik abból is, hogy a magyar határnál elfogott határsértők legnagyobb része szír volt, korábban viszont afgánok, pakisztániak és irániak voltak többségben – közölte.