2024. április 20., szombat

Folytatódnak a munkálatok a Kínai negyedben

A munkálatok újabb fázisa a Szabadság híd, a Stefan despota sugárút és a Duna melletti sétány közötti területre vonatkozik.

A projektum értéke több mint 47 millió dinár. A versenypályázatra beterjesztett anyagból kiderül, hogy a területrendezési hivatal a Kínai negyed területén a megrepedezett, kátyús úttest, a járdák, útszegélyek, valamint a régi villanyvezetékek és a szennyvízhálózat eltávolítását tervezi. Az útfelületet új burkolattal vonják majd be, a meglévő szabad területen betonlapokkal burkolt járdákat, parkolókat alakítanak ki. A Kínai negyed területén 257 méternyi új vízvezeték-hálózatot, valamint 624 méter hosszú új szennyvízhálózatot építenek. Ezenkívül 72 padot, 64 szemeteskannát, és kerékpártartókat helyeznek el. A környéken a közmegvilágítást is kialakítják – olvasható a Dnevnik napilap honlapján.

Abban az esetben, ha a versenypályázat sikeresnek bizonyul, a nyertes vállalatnak 270 nap alatt kell befejeznie a munkálatokat, és legalább hároméves jótállást kell vállalnia. A pályázatok leadásának a határideje január 10-e, és az ezt követő 25 napon belül dől el, hogy melyik pályázó vállalatot bízzák meg a projektum megvalósításával. A sikeres versenypályázat esetén a munkálatok akár már márciusban is megkezdődhetnek. Sikertelen versenypályázat esetén új kiírásával próbálnak új kivitelezőt találni a munkálatok elvégzésére.