2024. március 28., csütörtök

Magyarkanizsa a történelem viharában

Játékos vetélkedő tudásbővítéssel Magyarkanizsán

A magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ igen sok rendezvénynek ad otthont. A nevéből ítélve gondolhatnánk, hogy elsősorban a pedagógusok fejlődését szolgálja, ám számtalan előadásnak ad otthont ezen kívül is, továbbá a gyermekek számára is tartalmas programokkal szolgál.

A történelemverseny résztvevői kinn gyülekeztek (Jenei Klementina felvétele)

A történelemverseny résztvevői kinn gyülekeztek (Jenei Klementina felvétele)

Nemrég elkészült a kinti tudománypark is, amelyet majd csak a jó idő beköszönte után használnak ki igazán, de már most is előszeretettel használják gyermekek, felnőttek egyaránt. Legutóbb ott gyülekeztek a történelemverseny résztvevői, akik azután benn, az épületben mérték össze tudásukat. A Magyarkanizsa a történelem viharában elnevezésű vetélkedő már hagyományosnak mondható, hiszen több éve megszervezi Magyarkanizsa Község Pedagógusegyesülete, amelynek elnöke Vajda Attila, aki a csütörtöki verseny kapcsán elmondta, hogy nemcsak a községből, hanem távolabbról is érkeztek résztvevők, akik a történelemtanárok koordinálásával tudásfelmérő teszteket töltöttek ki a város történelmét illető kérdésekre válaszolva.

– Hatéves rendezvényről van szó, amely a város múltjával kapcsolatosan bővíti a felsős diákok tudását. Csapatversenyként hirdettük meg, két tanuló dughatja össze a fejét, hogy válaszoljon a kérdésekre. A megmérettetésen idén is kilencvenen vettek részt. Az iskolai történelemtanároknak köszönhetően, akik propagálják ezt az akciót, a diákok már felkészülten jönnek a versenyre, mert van egy füzetecske, amelyből előzetesen felkészülhetnek. A célunk az, hogy a helytörténetet minél jobban elsajátítsák a gyerekek, továbbá hogy barátkozzanak is egymással – mondta Vajda Attila.

A diákoknak az őskortól 1848-ig terjedő időszakból kellett felvértezniük magukat tudással a versenyre, ahol a legjobban teljesítő résztvevők könyvjutalomban részesültek. A következő hasonló jellegű rendezvény a Magyar emlékek a Tisza mentén elnevezésű verseny lesz ezen a helyszínen.