2024. március 29., péntek

Ez is az itthoni továbbtanulás mellett szól

Mintegy 250 diák felvételizett magyar nyelven Vajdaságban

A Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárság közzétette azon hallgatók számát, akik kisebbségi nyelven tettek felvételi vizsgát Vajdaság területén azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyek alapítója Vajdaság Autonóm Tartomány. Az adatok alapján kitűnik, hogy az idén többen felvételiztek magyar nyelven, mint tavaly.

– A tartományi kormány december 11-ei ülésén elfogadta azt a jelentést, amely a felsőoktatási intézményekbe való anyanyelven való felvételizésre vonatkozik. Erre a tartományi képviselőház által 2015-ben meghozott rendelet kötelezi. Ennek alapján minden évben egy jelentést kell, hogy leadjanak azért, hogy követni tudják, hogy mennyien felvételiztek a kisebbségi nyelveken az Újvidéki Egyetem Karain, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány területén található állami alapítású szakfőiskolákon. Az idei adatok alapján az Újvidéki Egyetem karain 9239 szabad hely volt, amelyből 7178-at sikerült feltölteni. Ezek az adatok nem foglalják magukba a mester és a doktori képzésre felvételiző hallgatók számát. Az idén többen felvételiztek magyar nyelven, mint az előző évben. Erre a számra az is kihat, hogy a Művészeti Akadémián minden második évben nyílik meg színész szak magyar nyelven, ebben az évben 15-en jelentkeztek, hogy magyarul teljesítenék a felvételi és képességvizsgát. Kiemelném, hogy a Bölcsészettudományi Karon a Magyar Tanszéken a tavalyi 16-hoz képest 22-en felvételiztek, összesen pedig a tavalyi 17-ről, az idén 32-re nőtt ez a szám. A Természettudományi–Matematikai Karon pedig a tavalyi négyhez képest tízen tettek magyarul felvételi vizsgát. Visszaesés tapasztalható a nem szerb nyelven felvételiző tanulók között a Mezőgazdasági Karon (10–3), az Orvostudományi Karon a tavalyi 22-höz képest az idén 17-en, a Közgazdasági Karon mindössze hat tanuló jelentkezett, hogy magyar nyelven szeretne felvételizni. A szakfőiskolákra jelentkezők is felvételizhetnek az anyanyelvükön. A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola az idén nagyon szép eredménnyel büszkélkedhet, ahol a tavalyi 85-höz képest 105 tanuló felvételizett magyarul. Ez annak köszönhető, hogy a szakfőiskola programjai követik a munkaerőpiac igényeit. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon 37-en felvételiztek magyar nyelven.

Fontos kiemelni, hogy az idén összesen 247-en felvételiztek magyar nyelven a tavalyi 225-höz képest – tudtuk meg Halasi Szabolcs tartományi felsőoktatási és tudományos kutatási segédtitkártól. Mint hozzáfűzte, nagy eredménynek számít, hogy a Jogtudományi Karon 2015 óta nem felvételizett senki az anyanyelvén. Az idén ketten felvételiztek magyar nyelven, ám miután megírták a tesztet, egy beszélgetésen vettek részt, hogy felmérjék a szerbtudásukat. Mindkét tanuló sikeresen vette a plusz feltételt és immár július óta a kar hallgatói. A fent említett adatok azokra a hallgatókra vonatkoznak, akik kérték, hogy az anyanyelvükön felvételizzenek. Arról még nincsenek adatok, hogy hány magyar diák felvételizett szerb nyelven, viszont ha a korábbi évek adatait vesszük figyelembe, akkor bátran kijelentjük, hogy ők is szép számban vannak.