2024. április 18., csütörtök

Ötven éve a varázslatos kastélyépületben

Különleges kiállítással ünnepelt a törökkanizsai Branislav Nušić Könyvtár

A könyvtár történetét, állományának legrégebbi és legkülönlegesebb darabjait, valamint az elmúlt néhány év legmeghatározóbb történéseit bemutató, igen látványos fotókiállítással ünnepelte meg december elején a törökkanizsai Branislav Nušić Könyvtár annak jubileumát, hogy éppen ötven évvel ezelőtt, 1969-ben költözött a jelenlegi épületébe, az egykori Maldeghem-kastélyba.

A könyvtár éppen ötven évvel ezelőtt költözött az egykori Maldeghem-kastélyba (Máriás Endre felvétele)

A könyvtár éppen ötven évvel ezelőtt költözött az egykori Maldeghem-kastélyba (Máriás Endre felvétele)

A varázslatos épület kialakítása a feljegyzések szerint akkor kezdődött, amikor az a nagy múltú gyakorlat, miszerint főúri otthonokat emeltettek a nagybirtokok közepén, már a végét járta. A Községközi Műemlékvédelmi Intézet honlapján található leírásban foglaltak értelmében az eredeti elképzelés szerint a kastély a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején jellemző nyárilak-építészet egyik reprezentatív emléke, az akkor uralkodó eklektikus stílus jegyeivel, ám mivel a tervezés során az építész a környezet szépségét is igyekezett kihasználni, ezen törekvéseinek köszönhetően úgy helyezte el az épületet a térben, hogy azzal felbonthatatlanul összekapcsolta a rendeltetést, a formát és a természeti környezetet.

Az ebből a különleges egységből fakadó esztétikai élményt ma is nap mint nap átélhetik a törökkanizsaiak, ugyanis a Branislav Nušić Könyvtárnak otthont adó épület, amely az elmúlt évek során szinte teljes körű felújításon esett át, varázslatos természeti környezetben helyezkedik el, amely valósággal lenyűgöz minden arra járót.

Romhányi Gabriella (Máriás Endre felvétele)

Romhányi Gabriella (Máriás Endre felvétele)

– Az egykori kastélyépületet 2001-ben egy köztársasági határozat alapján műemlékké nyilvánították, aminek köszönhetően jelenleg is műemlékvédelem alatt áll. Az elmúlt évek során több szakaszban újítottuk fel, 2011-ben került sor a fogadórészleg, majd 2015-ben a külső burkolat felújítására, és ugyanebben az évben sikerült rekonstruálnunk a tetőszerkezetet, valamint felújítanunk a dísztermet is, amely azóta számos rendezvénynek adott otthont. 2017-ben teljesen újjávarázsoltuk a könyvraktárunkat, ahol a régi berendezési tárgyak közül kizárólag a polcok maradtak meg, de természetesen azoknak a cseréje is szerepel a közeljövőre vonatkozó terveink között. Ugyanebben az évben megújult az épület teljes belső tere is, vagyis szinte minden, amire a 2015-ös munkálatok idején nem került sor, így most már csak a két irodahelyiség padlózatának a cseréje van hátra, és ha azt is sikerül megvalósítanunk, akkor büszkén mondhatjuk majd el, hogy a könyvtár épülete teljes pompájában ragyogva várja a látogatókat – hangsúlyozta Romhányi Gabriella, a törökkanizsai Branislav Nušić Könyvtár igazgatónője, aki elmondta, az általa vezetett intézmény igen sokrétű tevékenységet fejt ki, aminek köszönhetően – bár az elmúlt évekhez képest némiképp csökkent a szolgáltatásaikat igénybe vevők száma – még ma is igen sokan rendszeresen felkeresik őket.

– Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy az olvasóink számának alakulását is jelentősen befolyásolják azok a társadalmi folyamatok, amelyek a mindennapjainkat meghatározzák, így összességében valamennyivel kevesebb olvasónk van, mint néhány évvel ezelőtt, azok azonban, akik szeretnek olvasni, ma is igen szívesen járnak hozzánk, és kifejezetten igénylik, sőt kérik is, hogy újabbnál újabb kiadványok beszerzésével örvendeztessük meg őket, ami azért örömteli számunkra, mert ezáltal értelmet nyer a munkánk. Éppen ezért folyamatosan arra törekszünk, hogy megvásároljuk azokat az új kiadványokat, amelyek nagy érdeklődésre tarthatnak számot az olvasóink körében, és próbálunk eleget tenni az általuk megfogalmazott igényeknek is. Ennek eredményeként az utóbbi két-három évben már jóval nagyobb összeget szántunk új könyvekre, mint az azt megelőző időszakban, amiért az olvasóink is nagyon hálásak. Büszkék vagyunk arra, hogy mi gondozhatjuk a gyálai Vasilije Đ. Krestić akadémikus hagyatékát, aki nekünk ajándékozta a könyvtárának a teljes anyagát. Főként történelmi témájú kiadványokról van szó, amelyek között nagyon sok ritka és igen értékes kötet is fellelhető – magyarázta az igazgatónő, hozzátéve, a könyvtár tevékenységi körét a hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett jelentős mértékben meghatározza a különféle rendezvények szervezése is.

– Rendszeresen szervezünk kiállításokat és irodalmi esteket, a legnagyobb rendezvényünk azonban minden kétséget kizáróan a Tiszavirág Kamarazenei Fesztivál, amelyet tizenöt évvel ezelőtt éppen a tiszavirágzás idején szerveztünk meg első ízben, azután azonban inkább későbbi időpontra helyeztük át, így az utóbbi években már augusztus végén vagy szeptember elején szerveztük meg. Ezen a rendezvényen kiválóbbnál kiválóbb hazai és külföldi zenészek lépnek fel, köztük olyanok is, akik innen származnak, ám már évek óta külföldön élnek, és ott építik tovább a zenei karrierjüket. De nemcsak a saját programjainknak adunk rendszeresen teret, hanem olyanoknak is, amelyekkel mások keresnek meg bennünket, igaz, a szervezőmunkában ezek esetében is oroszlánrészt vállalunk. Ennek köszönhetően az év végén, amikor összeszámoljuk a programjainkat, akkor az általunk szervezettek és a mások által életre hívottak együtt általában kiteszik, sőt esetenként meg is haladják a százötvenet, ami azt jelenti, hogy majdnem minden másnap otthont ad valamilyen rendezvénynek a könyvtárunk, amely ezáltal jelentős mértékben hozzájárul a közösségünk összekovácsolásához és megerősítéséhez is – fogalmazott Romhányi Gabriella, aki a tervekkel kapcsolatban elmondta, a jövőben is szeretnének minél több olvasót vonzani az intézménybe, rendszeresen megszervezni a mára már hagyományossá vált programjaikat, elvégezni a még hátralévő felújítási munkálatokat, valamint terveik között szerepel egy helytörténeti részleg kialakítása is, ami reményeik szerint már a közeljövőben meg is valósulhat, ugyanis van egy pincehelyiségük, amely kiválóan alkalmas lenne erre, igaz, ehhez előbb fel kell újítaniuk, így most elsősorban az ehhez szükséges anyagi források megteremtésének lehetőségeit igyekeznek feltárni.