2024. április 18., csütörtök
VÍZILABDA

Idén is Varga Zsolt

Mindössze egy nappal azután, hogy a Total Waterpolo szakportál Varga Dénest választotta az év legjobb férfi vízilabdázójának, edzője, Varga Zsolt is hatalmas elismerésben részesült – a Vízilabdaedzők Világszervezete (WWPCA) őt tüntette ki a 2019-es év legjobb edzőjének járó elismeréssel. A szakember zsinórban másodszor nyert. A WWPCA idén két szakembernek ítélte oda a díjat, Varga mellett az olasz válogatottal világbajnok Alessandro Campagnát is kitüntették.

A díj értékéről mindent elárul, hogy a világ legelismertebb edzői is a tagjai a szavazóbizottságnak, többek közt például a Pro Reccót irányító Ratko Rudić is, aki szövetségi kapitányként mindent megnyert, néhány hete pedig azt nyilatkozta, hogy jelenleg az FTC a világ legjobb csapata.

A rangos elismerést ötödik alkalommal osztották ki, de Varga az egyetlen, aki klubedzőként kapta meg.

Három pont Ruzából

A magyar női válogatott Oroszországban vendégszerepelt a világliga keddi játéknapján, Bíró Attila csapata végig magabiztosan játszva 12:9-re győzni tudott. A két csapat ugyan egy csoportban szerepel majd a januári Európa-bajnokságon, a keddi mérkőzésből azonban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az oroszok felnőttválogatottja jelenleg az Egyesült Államokban edzőtáborozik, így Gurisatti Grétáék a juniorokkal néztek farkasszemet. Ráadásul a magyar keretből is hiányzott néhány alapember, Keszthelyi Rita, Csabai Dóra, Illés Anna és Gangl Edina sem utazott Oroszországba.

A válogatott a Duna Arénában folytatja felkészülését, csütörtöktől szombatig együtt edz a keret, vasárnap utaznak Görögországba, ahol hétfőn vár rájuk egy újabb világliga-mérkőzés – a szövetségi kapitány várhatóan másik csapatot állít csatasorba, mint Oroszországban.

Savićék Amerikában, a lányok Athénban

Sok más európai válogatotthoz hasonlóan a szerb férficsapat is a tengerentúlon készül a budapesti kontinensviadalra. Dejan Savić szövetségi kapitány 18 játékossal utazott az Egyesült Államokba, ahol 10 napig a hazaiakkal edzenek, majd három hivatalos mérkőzést is játszanak. A szakvezető ezúttal a Gojko Pijetović, Branislav Mitrović, Stefan Živojinović, Filip Filipović, Dušan Mandić, Viktor Rašović, Nikola Dedović, Andrija Prlainović, Stefan Mitrović, Gavril Subotić, Strahinja Rašović, Miloš Ćuk, Draško Gogov, Nemanja Vico, Duško Pijetlović, Milan Aleksić, Nikola Jakšić és Sava Ranđelović alkotta gárdának szavazott bizalmat.

A lányok sem tétlenkednek, Dragana Ivković csapata egy rövid budapesti felkészülést követően egy hétig Görögországban, az athéni az Ethnikosznál készül. A női válogatott szintén 18 fős kerete: Vanja Lazić, Ivana Ćorović, Tijana Jakovljević, Katarina Čegar, Iva Lujić, Anja Mišković, Hristina Ilić, Andrea Gašić, Anđela Petrović, Mila Glušćević, Kristina Miladinović, Teodora Rudić, Ana Milićević, Nikolina Travar, Tijana Rončević, Nina Josifović, Jelena Vuković, Nada Mandić.