2024. április 19., péntek

Haszon az új szabályokból

Várhelyi Olivér január végéig Szerbiába látogathat
Fotó: Beta

Fotó: Beta

A Közép-Európai Kezdeményezés Rómában, a nemzetközi szervezet budapesti megalakításának 30. évfordulója alkalmából megtartott csúcstalálkozóján Ana Brnabić kormányfő Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosával is találkozott, és megvitatták Szerbia európai uniós csatlakozásának jövőjét. A miniszterelnök a találkozót követően elégedetten számolt be a tárgyalás eredményéről, mondván: meggyőződött arról, hogy az EB aktuális összetétele új lendülettel áll hozzá az EU bővítéséhez, és hiszi, hogy ebből Szerbiának is haszna származik.

– A bővítési biztos megerősítette, hogy az EU bővítésének új szabályrendszere csakis felgyorsíthatja a csatlakozást. Az új szabályrendszert a kiszámíthatóság és az egyértelműség fogja jellemezni, továbbá az eddigieknél kifejezettebb támogatása a tagjelölt államoknak az uniós költségvetésből. Ennek folyományaként a tagjelölt államok felgyorsíthatják a megkezdett reformfolyamatokat. Szerbia ebből a szempontból már eddig is jól teljesített, a gazdasági megerősödés mentén olyan országgá váltunk, amelyik érdemben járulhat hozzá az EU stabilitásának az erősítéséhez. Az Emmanuel Macron francia államfő által először említett kifejezettebb anyagi támogatás elsősorban az infrastrukturális, továbbá a gazdasági beruházások, valamint az EU-val való kereskedelmi együttműködés erősítésére irányulna – taglalta Ana Brnabić.

A Szerbiai Rádió és Televízió hírösszeállítása szerint a szerb miniszterelnök megerősítette a korábbi bejelentést, miszerint Várhelyi Olivér 2020. január végén Szerbiába látogathat.