2024. március 29., péntek

Horgosnál buktak le huszonöt kg érccel és ásvánnyal

Egy Koszovó és Németország között ingázó autóbuszban a szerb vámszervek 25 kilogramm különféle ércet és ásványt találtak. A vámosok a rendőrséggel együttműködve a Horgos-Röszke határátkelő szerb oldalán bukkanták rá a különleges csempészárura, és közös erővel akadályozták meg annak útját az Európai Unióba.

A Szerb Vámigazgatóság közleménye szerint a Koszovó-Németország útvonalon közlekedő autóbusz csütörtökön hajnalban két óra tájt érkezett meg az ellenőrző pontra. A jármű vezetőit megkérdezték, van-e bejelenteni valójuk, amire nemlegesen válaszoltak, mondván nincs semmilyen érték náluk. A vámosok mégis átvizsgálták a járművet, a részletes vizsgálat során kutyákat is bevetettek. Az első jobb kerék előtti térben hamarosan felfedeztek egy nagyobb táskát, amiről az egyik járművezető, az 59 éves uroševaci szerb állampolgár azt állította, hogy egy küldemény, amiben kövek vannak.

A küldeményben a vámtisztviselők 39 különféle ércmintát és szabálytalan alakú ásványt találtak, melyek összsúlya 24,6 kilogrammot tett ki. A csomagot szakértői felbecslésre küldték, ami meg kell erősítse a vámszervek gyanúját és a küldemény értékét.

A vámosok radiológust is a helyszínre rendeltek, aki megállapította, hogy nem radioaktív anyagokról van szó.