2024. március 28., csütörtök

Rengett a föld Bánátban

Szajánban is érezték a földmozgást – Tiszahegyes határában volt az epicentrum

Keddre virradó éjjel, valamikor éjfél után, fél kettő tájban megmozdult a föld Tiszahegyes (Iđoš) határában, a faluból Nagykikinda felé vezető út közelében regisztrálták a földmozgás epicentrumát. A Köztársasági Szeizmológiai Intézet hivatalos jelentések szerint a földmozgás ereje 3,2 fokos volt a Richter-skála szerint. A kora hajnali rengésre sokan felriadtak első álmukból Szajánban is.

Tóth Zoltán, a helyi közösség fiatal elnöke is felriadt a földmozgásra.

– Már elaludtam, de a televízió még ment, amikor robbanás hangjára ébredtem fel, a tévében valamilyen film volt éppen, és egy autó lobbant lángra. Hirtelen, első álomból felriadva nem voltam tisztában vele, hogy mi is történik körülöttem. A padló megmozdult, robajlásszerű hang kíséretében, ami már nem film volt, hanem a valóság. Még idős édesapám is felébredt álmából, pedig ő igazán mélyen szokott aludni – magyarázta Tóth Zoltán.
– Az első gondolatom az volt, hogy a falunk szélén fúrt olajkútnál történhetett esetleg gázrobbanás, és ennek a detonációját, illetve lökéshullámát hallottuk és éreztük, de amikor kimentem az udvarra, a naftások kútja felől semmi szokatlant nem lehetett látni vagy hallani. Szajánban nemcsak a mi családunk érezte a földmozgást, reggel sokan számoltak be arról, hogy mozgott velük az ágy, és arra ébredtek fel, hogy valami nincs rendben, a bizonytalanság érzete kerített hatalmába engem is. Amikor túltettük magunkat az ijedségen, az internetet böngészve csakhamar elkezdtek érkezni hírek, hogy a szerbiai szeizmológiai intézet Tiszahegyes határában regisztrálta a rengés epicentrumát, ami alig haladta meg a hármas erősséget – mondta a faluelnök.

A lakosság egy része Ada községben is érzékelte a földmozgást, de legtöbben fel sem ébredtek a rengésre. Információink szerint a földrengés anyagi kárt nem okozott a község területén. Egy adai férfi elmesélte, hogy a földrengés idején éppen újságot olvasott, először az udvaron lévő kutya ugatására figyelt fel, majd gyenge rengést érzett, ami abban a pillanatban enyhe szédülésnek tűnt számára, ezért nem is tulajdonított neki különösebben nagy jelentőséget, csak reggel tudta meg, hogy mindezt a földrengés okozta.

Tiszahegyesen a 65 éves Zorka Oficirović is az igazak álmát aludta, amikor bekövetkezett a rengés, elmondása szerint sok évvel ezelőtt már átélt egy földrengést, a mostanihoz hasonló kellemetlen élménye azonban még nem volt. Már igencsak későre járt az idő, amikor lefeküdt aludni. A talajmozgással együtt az asszony ágya is elkezdett mozogni, amire ő és a lánya is felriadtak álmukból. Kisiettek az utcára, ahol már a falu lakói közül többen azt taglalták, mi is történhetett, először ők is a közeli olajfúrásra gyanakodtak, hogy esetleg ott történt robbanás, és arra riadtak fel, de csakhamar kiderült, hogy a földkéreg mozdult meg a falu alatt.

Szaján és a néhány kilométerre fekvő Tiszahegyes lakóinak nagyobbik hányada az igazak álmát aludta, fel sem ébredtek a gyenge talajmozgásra, lemaradtak az „élményről”. Az enyhe talajmozgás a kisebb riadalomtól eltekintve semmiféle komolyabb anyagi kárt nem okozott a két észak-bánáti faluban. A rengést érezték a Tiszahegyestől 12 kilométerre lévő Nagykikindán és a környező tanyavilágban is.

Az ötvenéves Mihályfi Marica Nagykikinda közelében, a Tiszahegyes felé vezető út melletti tanyán él férjével és fiával. Ők laknak legközelebb a rengés epicentrumához. Marica elmondta, hogy pánikszerűen ugrott ki az ágyból, amikor megmozdult alatta a föld. Olyan érzése volt, hogy nem csak egy pillanatig mozgott a föld, ide-oda hintáztak a bútorok a szobában, a helyiségbe berohanó fia azt kérdezte, hogy mi történik itt. Úgy tűnt nekik, hogy több mint egy percig mozgott alattuk a föld, de szerencsére a kezdeti riadalom után következmények nélkül múlt el a hajnali földmozgás Bánátban.