2024. március 29., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

A 98. percben nyert a Lazio

A Seria A 16. fordulójának hétfői zárónapján a római Lazio idegenben a 93. és a 98. percekben lőtt gólokkal fordította meg a Cagliari elleni mérkőzést. A hazai csapat a 8. minutumban szerzett vezetést, s a rendes játékidőig meg is tartotta előnyét. A játékvezető 7 percet hosszabbított, a ráadás során pedig Luis Alberto és Caicedo is betalált. A rendkívül feszült találkozón 7 sárga lapot osztottak ki. A Lazio győzelmével mindössze 3 pontra van a címvédő Juventustól és a listavezető Intertől.

Angliában a Crystal Palace–Brighton összecsapás zárta a 17. játéknapot. A vendégek Maupay góljával kerültek előnybe, a Palace azonban Zaha révén egyenlíteni tudott, így a találkozó 1:1-es remivel zárult.

Ancelotti az Evertonban

Angol lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Everton labdarúgócsapata megegyezett Carlo Ancelottival, aki készen áll arra, hogy a liverpooli csapat menedzsere legyen. Az Everton a városi rivális Liverpool elleni súlyos, 5:2-es vereség után menesztette Marco Silvát, azóta a korábbi játékos, Duncan Ferguson vette át a csapat irányítását ideiglenesen. A csapat egyelőre jól teljesít Fergusonnal, az biztos, hogy ma (szerdán) még a skót irányítja az Evertont a Leicester elleni ligakupa-negyeddöntőben. A Sky Sports szerint azonban már nem sokáig marad a csapat élén az egykori közönségkedvenc, ugyanis a Napolitól érdekes körülmények között menesztett Carlo Ancelottival már meg is egyezett az Everton vezetősége, s a bejelentés akár a mai kupameccs előtt megtörténhet. Az olasz szakember korábban a Chelsea-nél dolgozott a Premier League-ben 2009 és 2011 között, első idényében bajnoki címet és FA-kupa-győzelmet ünnepelhetett a Stamford Bridge-en.