2024. március 29., péntek

Spontán klímavédő vagy PR-termék?

Dokumentumfilm készül a határozott kiállású klímaaktivista Greta Thunbergről, aki még csak 16 éves, de már Nobel-békedíjra jelölték, a befolyásos Time magazin pedig az év emberévé nyilvánította. A Greta címet viselő dokumentumfilm jövőre készül el,  Nathan Grossman rendező pedig  végigkíséri a fiatal lány történetét az első iskolai tiltakozásoktól egészen a négy millió dollárra becsült  jachtos hajókázásig.

Akkora lett a sajtófigyelem, hogy természetszerűen felmerült, ki ez a lány valójában? Lázadása spontán, netán irányított, amiben a felnőtteknek is szerepük van? Véletlenszerű-e felemelkedése az első útszéli tiltakozástól a világ vezető politikusainak kioktatásáig? A Svenska Dagbladet svéd lap nyomozta ki, hogy egy bizonyos PR-szakembernek, Ingmar Rentzhognak nagy szerepe van a történetben. Profi fotóst küldött a helyszínre Greta első tüntetésének kezdetén is, és megbízásából Facebook-, Instagram-poszt és YouTube-videó is készült. Minden felkerült a Rentzhog által indított startup, a klímavédelem első számú közösségi felületének beharangozott wedonthavetime honlapjára, így nem csoda, hogy Greta nevét villámgyorsan megjegyezte a világ, egy évvel az esemény után pedig képe díszítette San Francisco, London, Tel Aviv köztereit.

Nem mellesleg: Greta édesanyja operaénekes, édesapja menedzser, színész, vagyis nem nehéz elképzelni, hogy kapcsolataikkal valóban hozzásegítették lányukat ahhoz, hogy a klímaváltozások elleni küzdelem szimbólumává váljon. Felmenői között van a kémiai Nobel-díjas Svante Arrhenius, aki felfedezte, hogy a megnövekedett szén-dioxid-szint növeli a földfelszín hőmérsékletét.

Mégsem tökéletes minden Greta életében. Maga jegyezte meg, hogy tiltakozása nem járult hozzá a klímaváltozás mérsékléséhez, és hogy a Föld továbbra sincs távolabb a végtől, mint volt, amikor ő megkezdte tiltakozását.