2021. január 22., péntek

Rongyszőnyeg hátáról a világ

Jódal Rózsa: Az éjszaka megérintése

Jódal Rózsa a közelmúltban, 80. születésnapján vehette át Zomborban a Herceg János Irodalmi Díjat, s e jeles alkalomra időzítette a Forum kiadó az írónő legutóbbi kötetének megjelentetését. Az éjszaka megérintése című, reprezentatív kiadvány Fekete J. József értő válogatói munkájának köszönhetően ad ízelítőt Jódal Rózsa eddigi, több évtizedes irodalmi munkásságából, kizárólag a novelláira összpontosítva. A kötetbe sorolt 34 írás az elbeszélések tematikája és stiláris megformáltsága alapján öt ciklusba rendeződik, ezáltal elkülönítve a háborús témájú, a látomásos, a reális, a szerelmi, valamint a formailag kísérletező elbeszéléseket. Mindezek – a tematikus és formai gazdagság ellenére – egységet alkotnak, hiszen rokonítja őket a gazdag nyelvezet; a realitás, az álom és a képzelet határát egyaránt érintő narráció; a groteszk és a fantasztikum sajátos ötvözése; valamint a nagybetűs Nő középpontba helyezése, hiszen kislánykortól az idősasszony-korig szinte minden léthelyzetben tematizálódik a nőiség, elsősorban a szerző felidéződő emlékei, élettapasztalata által. Emellett az írónő – miként Fekete J. József az utószóban megfogalmazza – „szívesen él az ekfrázis, vagyis a képzőművészeti alkotások leírásának, szavak általi megjelenítésének módszerével, szívesen vonja történeteibe a természettudományos és művészeti ismereteit, tárgyi szempontól ezekből alapozza meg elbeszéléseit”. De a társadalmat görbe tükörként ábrázoló alkotások nemcsak festményeket idéznek meg, hanem irodalmi előképeket is, közülük is leghangsúlyosabb Dino Buzzati olasz író Hajtóvadászat öregekre című elbeszéléskötetének egyik-másik darabja, valamint kiemelendő a filmes párhuzamok közül Akira Kuroszava A vihar kapujában című kultikus filmje, amelyben, miként Jódal Rózsa több novellájában is, a történetek elmesélhetőségének buktatói körvonalazódnak. Az írónő a Változatok című novellájában játékosan épít erre a „rashomoni mintára”, hiszen egy alaptörténetnek nyolc befejezést kreál, a szereplőinek különböző nézőpontjai alapján, ily módon fogalmazva meg, hogy nem létezik teljes, hiteles, kerek, lezárt történet, minden elbeszélés csakis egyféle változat lehet, amelyet mind a szerző, mind a hallgató saját magán átszűrve ragad meg. Ezáltal hívja Jódal Rózsa az olvasót is abba a játékba, melynek tétje, hogy az irodalmi műveken keresztül megkíséreljük rekonstruálni tágabb környezetünk elmúlt évtizedeinek történéseit, jellegzetességeit, eseményeit, embertípusait, a legáltalánosabb sorsképleteket, amelyek ismerősek mindannyiunk számára, akik saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy hogyan gázol át rajtunk a történelem, hogyan csapódnak le ránk a társadalmi hatások, és hogyan öröklődnek át a háborús, egzisztenciális és párkapcsolati traumák, sikertelen életvezetési minták az újabb generációkba, meghatározva sokadíziglen az utódok életét.

Forum, Újvidék, 2019, 300 oldal

A sajátos irodalmi-rekonstrukciós játék elsősorban emlékeken, élményeken és intuíción alapul, tere pedig a kies vajdasági közeg, elsősorban Újvidék és Versec, illetve e települések környéke. Az előbbi az írónő lakóhelye, az utóbbi pedig szülőhelye, s a két város közötti fesztáv térbelileg és időbelileg is leképeződik. Nemcsak a tartományi székvárostól A hét sváb írójának, Herczeg Ferencnek szülővárosáig utaztatnak tehát bennünket e történetek, hanem a jelenből a múlt század közepéig, a második világháború időszakáig, s talán befelé is, a lélek és a tudat mélyrétegei felé. Hasznos eszköz ehhez egy rongyszőnyeg, azaz Jódal Rózsa nagymamájának „tarka tyilimje”, amely bár molyrágta kacatnak tűnhet, egy varázsszó kimondásával csodás repülőszőnyeggé válik, s a Kossava révén röpít bennünket időn és téren által, vissza a múltba, az írónő gyerekkorába, a Várhegyre, a Temesvári utcába, a Concordiára, a kezdetekhez. A varázsszó pedig: Versec! A hajdan soknemzetiségű, pezsgő kulturális élettel bíró város neve. Versec, ahonnan, sok ismerőséhez hasonlóan, maga a szerző is elköltözött, de a kötelékek, a kusza szálakkal bogozott emlékek és események folyton visszahívják, és nemcsak a hajdani lakóját, hanem a vele érkező olvasót is önvizsgálatra késztetik. Felvetik például viszonyunkat a saját szülőhelyünkhöz, a szeretteinkhez, az ismerőseinkhez, a múltunkhoz és a hajdan dédelgetett álmainkhoz, mindahhoz az úthoz, amit születésünk óta bejártunk, és a gyökerekhez, amelyekkel a hagyományainkból táplálkozunk. Bejárhatjuk ugyanakkor a mögöttünk hagyott évtizedeket, a szocializmus besúgástól és kiszolgáltatottságtól terhelt időszakát, a háborús megtorlások idejét, a lehúzott redőnyök mögötti rettegés éveit, a délszláv összecsapások borzalmainak időszakát, a szegénység, a sorban állások, a sötétség, a kenyérgondok, a félelem hónapjait, s mindezek szimbólumaként a Fekete tündérrózsák szigetét is, amely a kötet azonos című novellájában létállapotunk szimbólumává válik. A lebombázott újvidéki híd roncsainál útra kel ugyanis egy komp, rajta a túlparti temetőbe igyekvő gyászmenettel, a folyó közepén azonban megtorpan a jármű, és lecövekel a szárazföldtől távol, kiszolgáltatva a víz sodrásának, s a körülötte tenyésző buja növényzet mérgező nedveinek. Halálvirágok halálszigetévé válik, ahonnan már nem érhető el a part, s a rajta sodródók csak a végső megváltásban reménykedhetnek.

E megrázó allúzió hatása felfedezhető a kötetbéli novellák zömének hangulatában is, hiszen az elbeszéléseket belengi az elmúlás, a nincstelenség, a kiszolgáltatottság, a nyomor és a pusztulás, még a szerelmi témájú történetekben sem nyerünk feloldódást, hiszen bennük e nemes érzés is inkább a túlélési stratégia része, és miként a körülöttünk lévő világ, éppen olyan mulandó. Mégis, komorságuk és hátborzongatóan szürreális jellegük ellenére is magával ragadóak a kötet történetei, tanúsítva, hogy szerzőjük vérbeli prózaíró, akinek fantáziájához talán csak parttalan mesélőkedve és alkotói sokoldalúsága mérhető. Méltó partnere Igor Bartolec, a kötet illusztrátora, akinek természetfotói nemcsak megjelenítik, hanem esetenként továbbárnyalják Jódal Rózsa történeteinek mondanivalóját.