2024. április 19., péntek

Ideje van a szeretetnek!

Telt házas volt a hétvégi zentai jótékonysági koncert

Vasárnap este sok jó szándékú emberrel telt meg a zentai Művelődési Ház, hiszen akkor tartották meg a zentai Vöröskereszt és a helybeli Retrosong énekegyüttes már hagyományos jótékonysági koncertjét.

A szervezők egyre rátermettebbek, hiszen a műsor évről évre színvonalasabb, és a zentaiak is már magukénak érzik a rendezvényt, mivel fontosnak tartják, hogy jegyet váltsanak, pénzt dobjanak az urnába, és ezzel közvetetten mosolyt csaljanak gyermekek arcára.

A koncerten, amelyet Czegledi Rudolf polgármester is megtisztelt jelenlétével, a Vöröskereszt képviseletében dr. Jung Erzsébet üdvözölte a vendégeket, aki köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy ádvent idején talán még fontosabb az egymásra való odafigyelés, mint máskor, és szenteljünk több időt családtagjainknak, szeretteinknek.

A műsorban elsőként a Retrosong énekegyüttes lépett színpadra karácsonyi énekekkel, majd a Pöndöly asszonykórus és az Ispiláng gyermekkórus közös produkciója következett. A Mécsvirág együttes a kezdetek óta fellépője a jótékonysági koncerteknek, így ezúttal is a tőlük megszokott igényes összeállítással örvendeztették meg a közönséget. A diákok is visszajáró szereplői az eseménynek, ezúttal Deák Viola népmesét mondott, Rekovics Regő és Rekovics Réka szavaltak, Vajda Noémi pedig énekelt. Több kórust is meghívtak a koncertre, így a Kék Pántlika asszonykórus, valamint a Musica Sacra kamarakórus is alkalomhoz illő produkciókkal állt színpadra. Az est vendégegyüttese a pécsi Smood Akusztik együttes volt, amelynek a zentai születésű Bognár Zsolt a vezetője. A három évvel ezelőtt alakult együttes hangulatos karácsonyi énekekkel kedveskedett a közönség soraiban ülőknek, akiknek ez olyannyira tetszett, hogy visszatapsolták őket a színpadra.

Rácz Szabó István, a Retrosong énekegyüttes vezetője, a szervezők egyike a rendezvény után elmondta, hogy az est teljes bevétele közel hetvenezer dinár volt, amelyből a zentai Vöröskereszt készít csomagokat, és osztja szét a rászoruló gyermekeknek.

– Ez volt a nyolcadik jótékonysági koncertünk, és ennyi pénz még soha nem jött össze. Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan részt vettek a jótékonykodásban, és a gyermekek nevében is köszönünk minden adományt. Ennél többen is szerettek volna eljönni, bőven volt még érdeklődő, de nem volt több hely, ezért azon gondolkodunk, hogy jövőre a Jézus Szíve-templomban szervezzük meg, ahol nyolc évvel ezelőtt az elsőt is megtartottuk – emelte ki Rácz Szabó István.

Bognár Zsolt, a Smood Akusztik együttes vezetője a rendezvény után elmondta, nagy örömmel fogadták a koncertre való meghívást.

– Megérintett bennünket ez a kezdeményezés, és szívesen jöttünk, főleg, hogy Zentáról, a szülővárosomról van szó. Jótékonykodtunk már máskor is, akkor Pécsett, most meg itt, és ez felemelő érzés. Mi egyébként a nyolcvanas és kilencvenes évek angol slágereit játsszuk, és kimondottan erre az alkalomra készítettük ezt a karácsonyi összeállítást, amely a közönségnek is láthatóan nagyon tetszett – fogalmazott Bognár Zsolt.