2024. április 19., péntek

Karácsonyi vásár Gunarason

Az idén is volt jótékonysági tombola

A Gunaras Jövője Civil Szervezet az idén is megszervezte a karácsonyi vásárt és programot. Az eseményt ez alkalommal is nagy érdeklődés övezte, a közösségi terem zsúfolásig megtelt.

Fotó: Lakatos János

Fotó: Lakatos János

Kovács Csilla, a civil szervezet elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a gunarasi gyerekek, szüleikkel közösen, karácsonyi díszeket készítettek, s ezeket a karácsonyi vásárban árusították. Az előkészületeken is sokan voltak, akárcsak a programon. Ez is azt bizonyítja, hogy igény van erre a rendezvényre – mondta Kovács.

– A karácsonyi műsoron közösen dolgoztunk a Dózsa György Általános Iskolával, és a tanítónők állították össze a gyerekek programját. Az egészet Miklós Erika tanítónő koordinálta. A gyerekek mellett fellépett a Rozmaring asszonykórus, valamint a Kéknefelejcs kézimunkacsoport tagjai kiállították kézimunkáikat. A műsoron felléptek az ovisok is, így elmondható, hogy közös összefogással állt össze ez az esemény – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy a karácsonyi műsorban hirdették ki a rajz és fogalmazás pályázatok győzteseit is. Ezt minden évben meghirdetik, és az általános iskola szinte minden diákja részt vesz rajta. A felsősök fogalmazást írtak, az alsósok és az ovisok pedig rajzoltak. Az idén egy újítást is bevezettek a versenybe, a díjazottak mellett minden résztvevő szerény ajándékot kapott. De nem csak a vetélkedő résztvevői örülhettek az ajándéknak, mivel a műsor végén minden jelenlévő gyermek csomagot kapott a Télapótól.

Az idei karácsonyi programot pályázati forrásokból valósították meg – mondta el Kovács. Az eseményt támogatta a tartomány, Topolya község önkormányzata, a gunarasi helyi közösség, valamint partner volt az Univerzum Ifjúsági Klub. Emellett ebben az évben is volt jótékonysági tombola, aminek a bevételét hagyományosan a Télapó-csomagokra fogják fordítani. A eseményt a katolikus egyházközösség és magánszemélyek is támogatták.