2024. március 28., csütörtök

A dévai gyerekeknek gyűjtenek Óbecsén

A Schola Cantorum kórus jótékonysági koncerten mutatta be új cédéjét

A Voces Saeculares című új cédéjük dalait szólaltatták meg vasárnap esti jótékonysági koncertjükön az óbecsei Schola Cantorum kórus énekesei. Az óbecsei belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplomban megtartott lemezbemutatón elsősorban világi dalok csendültek fel.

– A mi kórusunk nagyon kötődik Rokay Zoltán egykori plébánoshoz, ezt a cédét is ő állította össze nekünk, csakúgy, mint korábban az Ave Gloria karácsonyi cédénket. Nekem ezúttal csak annyi kérésem volt, hogy vegyük repertoárra Weöres Sándor Ista című, Molczer Mátyás által megzenésített versét és Megyeri Lajos Fölszállott a sármány című szerzeményét, hiszen ők vajdasági szerzők – tudtuk meg Stefaniga Ottília kórusvezetőtől.

Az óbecsei kórus tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket és tisztítószereket is gyűjt Böjte Csaba ferences atya gyermekotthonának a javára, ugyanis az énekesek Szent Család vasárnapján ellátogatnak Dévára, ahova a zene mellett adományokat is visznek.

–  Amellett, hogy karácsony örömét visszük nekik a szívükben és ünnepi énekeket ajándékozunk nekik, adományokkal is segíteni szeretnénk a 130 árva gyermeket. Sok a jóindulatú ember, akik szívesen adakoznak, hiszen másnak örömet szerezni jó – ez jelenti valamennyiünk számára az igazi lelki örömöt. Ezért gondoltam arra, hogy segítsünk a dévai gyerekeknek. Ruhára nincs szükségük, tartós élelmiszerre, tisztálkodási szerekre és tisztítószerekre annál inkább – mondta el Stefaniga Ottília.

Az adományokat a belvárosi plébániahivatalban munkanapokon 9 és 11 óra között lehet átadni. A szervezők az esetleges pénzadományokat és a kórus eladott lemezeiből befolyt összeget is a gyermekek számára szükséges dolgok megvásárlására fordítják majd. A lemezbemutató koncertek a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósulnak meg.