2024. március 28., csütörtök

Meglesz a kétszáz ajándékcsomag

A Soroptimist Klub jóvoltából több gyermeknek lehet szebb a karácsonya

A szabadkai Nemzetközi Soroptimist Klub tagjai egész évben azon fáradoznak, hogy a nehéz sorsú embereken a maguk erejéből próbáljanak segíteni.

A klub néhány tagja – örülnek az adománynak, amit továbbadhatnak (Puskás Károly felvétele)

A klub néhány tagja – örülnek az adománynak, amit továbbadhatnak (Puskás Károly felvétele)

Ilyenkor, karácsony közeledtével sokakban merül fel a jótékonykodás lehetősége, ők viszont nemcsak ilyenkor segítenek, hanem egész éven át. Elnökük, a magyarkanizsai Kiss Zenóbia jóvoltából egyre több rendezvényt szerveznek Magyarkanizsán is. Az egyik ilyen a most vasárnap lezajlott karácsonyváró műsor, amelynek bevételét arra fordítják, hogy kétszáz ajándékcsomagot állítsanak össze. A sós és édes falatoknak a csomagolása hétfőn már meg is kezdődött a tagok közreműködésével.

Kiss Zenóbia rendkívül sikeresnek értékelte a vasárnap megtartott kulturális és szórakoztató műsort, és mint mondta, az önkéntes adományokból több tízezer dinár gyűlt össze, ráadásul nagy örömükre még most is érkeznek hozzájuk a felajánlások.

– Nagyon jó hangulatú, kedves műsort tudhatunk magunk mögött, áthatotta az önzetlen szeretet ereje. A fellépőink, a magyarkanizsai Harmonikabarátok Jubileumi Harmonika-zenekara, az Alapfokú Zeneiskola diákjai, Tillinkó Luca népi szólóénekes, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény ovisai, Kovács Gyólai Szófia népdalénekes, Balunovity Anna versmondó és a Fénybárka Napközi tagjai valamennyien nagyon kitettek magukért, és gyönyörű műsort sikerült általuk létrehozni, amelynek szemmel láthatóan a közönség soraiban ülők is igencsak örültek. Ilyenkor az ember szívét áthatja a szeretet – mondta az elnöknő, aki ezúton is köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult az általuk életre hívott rendezvény sikerességéhez.

Az összegyűlt összegből az Együtt Veled Értük Egyesület védenceit, a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Szolgáltató Központ pártfogoltjait és a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola gyógypedagógiai tagozatának diákjait szeretnék majd az ünnepek előtt megajándékozni, ezért is készítik már nagyban az ajándékcsomagokat a klub tagjai. Ezenkívül pedig már javában készülődnek a horgosi nőgyógyászati rendelés megnyitására is, amiben nekik is lesz részük, hiszen mindig ott segítenek, ahol arra a legnagyobb szükség van.