2024. március 28., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Esélye sem volt az Ágyúsoknak

De Bruyne-t hiába őrizte a londoni különítmény (Fotó: Beta/AP)

De Bruyne-t hiába őrizte a londoni különítmény (Fotó: Beta/AP)

Spanyolországban a La Liga 17. fordulójának derbijén a Valencia a királyi Real Madridot látta vendégül. Zidane együttese azzal a tudattal vágott neki a mérkőzésnek, hogy egy esetleges győzelemmel a holnapi (szerda) El Clásicóra pontelőnnyel utazhatnak, ám a Denevérek komoly ellenállást tanúsítottak. Albert Celades csapata életveszélyes támadásokat vezetett, a 78. minutumban pedig egy végletekig kijátszott akció során Soler a kapu közepébe bombázta a labdát. A fővárosiak az utolsó pillanatig harcoltak: Benzema a 95. percben egyenlített, így az örökrangadóra pontazonossággal fordul a Barcelona és a Real Madrid

A Seria A-ban Antonio Conte Interje a Fiorentinával játszott döntetlent. Olaszországban a Juventus és a Nerazzurri is 39 pontos, de a kék-feketék jobb gólkülönbségüknek köszönhetően maradtak az első helyen.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG

A hétvégén sor került a 16. FIFA-klubvilágbajnokság negyeddöntőire. Az al-Hilal–Espérance találkozón a szaúdi csapat egy góllal jobbnak bizonyult tunéziai ellenfelénél, míg a másik ágon a mexikói Monterrey ötgólos meccsen 3:2-re verte a katari al-Szaddot. Az elődöntőben így Flamengo–al-Hilal és Liverpool–Monterrey mérkőzéseket rendeznek. A bronzmérkőzést és a finálét szombaton tartják Dohában.